ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U21 | A 3. harmadban nyertek a házigazdák

Közzétéve: 2022-08-29

Cimkék:  U 21

Augusztus 27-én, szombaton két fronton is összemérték erejüket a fővárosi piros-kékek és a debreceni fiatalok. Az ifi korosztály csapatai Debrecenben, míg a juniorok a Jégcentrumban találkoztak egymással. 
A találkozó két egymástól élesen elkülönülő részre osztható, az első a nyitó harmadot és a második játékrészt foglalja magába. Viszonylag jól kezdtek a mieink, Borbát saját harmadából indított passzát Karda lőtte be, a hazaiak azonban kétszer is betaláltak. A 2. játékrészben kiegyenlített küzdelmet láthatott a közönség; a Vasas két góljára Bartis és Ördög Roland válaszolt. A 3. harmadban a Vasas játszott fölényben, a mieink sok hibával hokiztak és ezeket az ellenfél kíméletlenül kihasználta. A negyedik gólunkat a játékrész végén egy kipattanóból Borbát szerezte. Nagy gólkülönbségű vereségbe szaladtunk bele, bár a játék képe ennél jobb benyomást nyújtott. Az sem mellékes, hogy azért kedvezőbb az előszezonban szembenézni a vereséget indukáló problémákkal, mint a bajnokság folyamán.

Felkészülési mérkőzés U 21
Vasas SC – DEAC JA 8-4 (2-1, 2-2, 4-1) 2022. augusztus 27. 17.45 Vasas Jégcentrum 
Gólszerzőink: Karda, Bartis, Ördög és Borbát

 =Müller Károly=