ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U 16 | Szezonértékelő

Közzétéve: 2022-05-25

Cimkék:  U 16

2021-22
Vezetőedző: Okos Csanád

Viszontagságos volt az idény kezdete serdülő korosztályunk számára. Nem elég, hogy rendkívül erős mezőnyben kellett helytállniuk, az első hónapokban az egyébként is szűkös létszámot sérülések és betegségek is tizedelték. Ez az állapot sajnos, hosszú ideig fennállt, utána viszont a srácok megmutatták, mire is képesek valójában. A 2021-22-es szezon legfontosabb eseményeit Okos Csanád vezetőedző foglalta össze.

Célkitűzések, az idény előkészítése

„Játékos keretünk képességeit figyelembe véve, a múlt szezonban a legjobb 8 csapatba kerülést tűztük ki célul. Nem volt ez egyszerű feladat, igen kemény ellenfelekkel mérkőztünk meg már a kvalifikáció során. Ez ráadásul „egy oda körben” zajlott, tehát visszavágóra nem volt lehetősége a csapatoknak. Az első nyolc helyből egyébként is csak négy volt kiadó, mivel a akadémiai együtteseket kiemelték, ők automatikusan helyet kaptak a felsőházban. Debreceni részről az eredményesség minden áron való hajszolása nem volt a célkeresztben. Mi abban hittünk és hiszünk, azt próbáltuk elérni, hogy mindenki önmagánál egy nappal több legyen, mint volt egy nappal azelőtt.

Az eredmények alapján bajnoki szereplésünk igen hullámzóra sikeredett.  Ezt nagyban befolyásolta a létszámprobléma, hiszen csak 18+3 játékossal tudtunk nekiiramodni a bajnoki menetelésnek. Nagyon ritka alkalom volt, hogy a legerősebb kerettel tudtunk kiállni, úgy a létszám, mint a minőség (betegségek, sérülések, családi programok stb) tekintetében. Több fiatalabb hokisnak is lehetőséget tudtunk biztosítani, például az U 14-ből sikerült egy-egy mérkőzés erejéig beépíteni másodéveseket, emellett a C-csapatunkból is hoztunk fel játékost. 

A közmondás szerint „minden jó, ha a vége jó”, ezzel a mondattal zártuk a helyosztó mérkőzéseinket, hiszen a szezon végére több sérült játékosunk felépült, a betegeink meggyógyultak, lényegében össze tudtuk rakni a legerősebb keretünket, amivel megmutattuk a valódi arcunkat. Az 5. hely potenciális célpont volt számunkra, de a 6. pozícióval is teljesen elégedettek vagyunk. Az élen végző négy alakulat kiemelkedő, a miénknél jobb játékosállománnyal rendelkezett. Néha sikerült momentumokban felvenni velük a versenyt, de összességében nem tudtunk „labdába rúgni” ellenük”

CJHL tornák

„Az idén két CJHL fordulóban vettünk részt. Edzőként már 5 szezon óta nyílik lehetőségem eljutni ezekre a megmérettetésekre, lényegében tehát egy év kihagyással, a kezdetek óta sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam. Sajnálatos módon, a torna szervezésében már évek óta minőségbeli hiányosságok észlelhetőek. Lengyelországban az első mérkőzésünkön   a bírók abban a tudatban vezették a nyitó harmadot, hogy nem lehet ütközni, vagyis a 40 perces találkozóból 20 percig emberhátrányban hokiztunk, de ez csak egy egyszerű példa volt. Bízom benne, hogy a jövőben a szervezés visszatér a minőség útjára, de az is lehetséges, hogy számunkra jött el a változás szele, és elkezdhetünk gondolkodni egy új tornarendszerben való induláson.

Az első fordulóban a lengyelországi kiruccanáson egyáltalán nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy szerettük volna, a játékosok részéről nem észleltük a szükséges odaadást, valójában csak „csúszkáltunk” a jégen, mintsem a valódi képességeinket felvillantottuk volna. Ettől függetlenül három napot együtt tölteni egy idegen környezetben óriási kohéziós erővel bír, elmélyülnek a játékosok közötti kapcsolatok, az új környezeti hatások felfrissítik a belső kapcsolatrendszert.

A második felvonásban, hazai rendezésben csatlakoztunk a mezőnyhöz. Mini edzőtábornak neveztük el a három napos meccssorozatot, vagyis a mérkőzések előtt rövidített szárazedzéseket végeztünk. Foglalkoztunk ütőkezeléssel, gyorsaságfejlesztéssel és persze az elmaradhatatlan focizás csak tovább fokozta a srácok jó hangulatát! A találkozóinkon a legjobb tudásunkat vittük ki a jégre. Ritka élmény egy edző számára, amikor szinte megszólalnia sem kell, mert mindenki tudja és teszi is a dolgát, olyan játékelemeket valósítanak meg, amelyek a hétköznapi edzések fő témáját jelentik. A csapatunkon végig érződött az energia, a lelkesedés és a felszabadultság. 

Összegzés

Mint korábban említettem, 18+3 gyerekkel vágtunk neki a szezonnak, az edzéseken az átlagos részvétel 14+1 körül volt. A tréningjeink nyolcvan százalékában egy kapussal edzettünk, mivel Gergely Hunor és Révész Zsuzsa érdekeltek voltak az U 18-as csapatunkban is. Alapelveink közé tartozik, hogy mindenki a képességeihez mérten kapja meg az edzés terhelést. Le a kalappal Dorogi Vince előtt, aki elsőéves kapusként, a csapatban a legjobb edzéslátogatottsági mutatót produkálta.

Minden erőnkkel azon voltunk, hogy az egykapusos edzések ellenére minden játékos megkapja azt a képzést, ami nélkülözhetetlen a további fejlődéséhez. Nem volt egyszerű, de annak ellenére, hogy a 14+1-es átlagos részvételi szám nem tűnik soknak, a 18+3-as alapkeretet is számításba véve viszont kifejezetten példásnak mondható. Mindez arról árulkodik, hogy játékosaink többsége megfelelő motivációval rendelkezett és szeretett edzésre járni a Derék utcai Jégcsarnokba.
Külön kiemelném, hogy a korosztályból többen is érdemleges teljesítménnyel járultak hozzá az U 18-as csapat eredményeihez, emellett Czecze Hunor, Kovács Soma és Gergely Hunor nemzetközi tornán is részt vettek az U 16-os magyar válogatott színeiben. Prakab János kollégámmal együtt, - aki nagy szerepet vállalt a játékosok fejlesztésében – kellemes élményekkel tekintünk vissza a mögöttünk hagyott szezonra. Köszönet jár Kecskeméti Áronnak is, aki a kapusaink képzésében vállalt fontos részt, emellett új impulzusokkal járult hozzá a srácok előre lépéséhez. Játékosoknak és edzőknek egyaránt azt kívánom, hogy a jövőben hasonló, vagy még nagyobb kitartással, még eredményesebb módon végezzék sportszakmai munkájukat!”

Kivonat a 2021-22. évi statisztikákból:

Korhatárok: 2004.01.01 – 2005.12. 31-e között születettek
Nevezési létszám 18+3 = 21 játékos

Bajnokság/részeredmények:

Kvalifikáció: 8 mérkőzés –  
Alapszakasz/A 2:                  6. hely
Helyosztó az 5-8. helyért:     6. hely                  
Végeredmény:                      6. helyezés

Kivonat a játékos- és a csapatstatisztikából:  
                   
Kvalifikáció és Alapszakasz:                    
     M  Gy  Gyh   Vh  V   P
     14   3     1      1    1   12


14. Máthé         18 pont
23. Czecze        13 pont 
23. Lusztig        13 pont 
                                               
Helyosztó:
     M   Gy    Gyh   Vh    V    P
     6     4       0       0     2   12


3. Balogh Á.      10 pont
 7. Lusztig           6 pont
 7. Máthé            6 pont