ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U 12 | Bronzérem Csíkkarcfalváról

Közzétéve: 2022-05-02

Cimkék:  U 12

A Székelyföldi Jégkorong Akadémia magyar csapatok részére szervezett U 12-es tornát április 22-24-én, melyen 4 együttes vett részt. A DHK U 12-es csapatának ellenfelei az SZJA farkasok, az SZJA Medvék és az SZJA Rókák voltak. 

Borbát Norbert vezetőedző idézte fel az elmúlt hétvége eseményeit.

„A három székelyföldi csapat keretét az Akadémia alakította ki olyan módon, hogy a környékbeli csapatok játékosai közül kiválasztották a legjobbakat és elosztották őket a három csapatban. A torna első körében mindenik együttes megmérkőzött mindenkivel, mi két szoros vereség mellett egy győzelmet szereztünk és ezzel a harmadik helyen a végeztünk. Ezután következtek az elődöntők, ahol az első kör győztese a negyedikkel, a második pedig a harmadikkal játszott a döntőbe kerülésért. Az elődöntőben a Medvékkel kerültünk szembe. Sajnos, nem kezdtük jól a meccset az ellenfél már 4-1-re is vezetett, amikor sikerült kapcsolni és nagyobb nyomás alá helyezni a vetélytársakat. Ez eredményt hozott, fel tudtunk zárkózni 4-3-ra, majd nem sokkal a mérkőzés vége előtt még volt egy üres kapus helyzetünk is, ahol a kapuvasat találtuk el, így nem tudtunk egyenlíteni.

Másnap a harmadik helyért csaptunk össze Rókák csapatával. A mérkőzés első szakaszában nagyon jól és eredményesen hokiztunk, sikerült két gólos vezetéshez jutni, amit a találkozó végéig elherdáltunk és az ellenfél 3-2-re fordítani tudott. Az utolsó percben - csak úgy, mint előző nap - az egyenlítésért harcoltunk, de ami nem ment be az elődöntőben, az most igen, végül sikerült büntetőkre menteni a meccset, amit aztán be is tudtunk húzni, így a 3-ik helyen végeztünk. 

Összeségében úgy gondolom, hogy sikerült nagyon jó és hasznos mérkőzéseket játszani, csapatként jól szerepeltünk és voltak kiváló egyéni teljesítményeink is. A két kapusunk szépen helyt állt, sokat segítettek a mezőnyjátékosoknak. A torna végén mindenki jó hangulatban, éremmel a nyakában indulhatott haza.

Vasárnap sor került egy skill-versenyre is, ennek során a torna résztvevői mérkőztek meg egymással több versenyszámban is. A mieink sikeresen szerepeltek; Lusztig Márk az első helyet szerezte meg a passzolási és a lövés- pontossági feladatban, többen dobogós helyen végeztek, volt okunk tehát a büszkeségre. A torna legjobb hátvédjének Liszkai Márkot választották meg.”