ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U 16 | Ismét kinyitottuk a gólzsákot

Közzétéve: 2022-04-08

Cimkék:  U 16

Legutóbb március vége felé találkoztunk a piros-kékekkel, akik akkor elvitték a három pontot Debrecenből. Most szorosabb eredményben bizakodtunk, mivel a srácoknak remekül ment a játék mostanában.

A mérkőzés kezdeti időszakában kiegyenlített játékot láthatott a közönség, sok mezőnymunkával. Az első gólt a mieink szerezték, Vona Balázs használt ki egy emberelőnyöd szituációt. A harmad közepe táján kétszer is megfogyatkozott a debreceni legénység, de az ellenfél ezeket nem tudta gólra váltani. 13.03-nál Karó létszámazonosság mellett talált be, majd a hazai csapat Bogáti góljával meg is fordította az állást.

24.56-nál növelte előnyét a hazai alakulat, 25.10-nél Mártonffy góljával már 3-1 volt „oda”, ellépni azonban nem tudtak. 29.20-nál Balogh Áron újra szorosra hozta fel a mieinket, 32.16-nál pedig Bodnár Bence révén utol is értük az ellenfelet. 34.00-nál Mártonffy találatával megint a Vasasnál volt az előny. Bár a 2. játékrész döntetlennel ért véget, a mérkőzés ezen szakaszában kicsit többet próbálkoztak a vendéglátók.

A 3. harmad elején egy-egy kiállítás esett mindkét oldalon, majd a 49. percben Lékó is beköszönt, ezzel 4-4-et mutatott az eredményjelző. 50.24-nél Vas és Bali akaszkodott össze, a 4 a 4 elleni játék jobban ízlett a mieinknek, az 51. percben Balogh Áron gólja a mieinknek hozott előnyt. 53.46-nál Lusztig és Kovács Balázs mattolták a piros-kékek védelmét, két góllal elléptek a debreceniek. Fej-fej mellett haladva tovább folytatódott a nagy küzdelem, 57.20-nál a hazaiaktól Tóth talált be, ebben a játékmegszakításban időt is kértek a piros-kékek, majd 58.14-nél Okos Csanád is kikérte az idejét. 58.55-nél a Vasas hálóőre elhagyta a jeget, üres kapuval próbálkozott az ellenfél. 59.31-nél Balogh Áron a mieink javára döntötte el a csatát, az üres kapuba lőtte Lusztig átadását.

Az utolsó harmadot 4-1-re elvitték a mieink, így két gólos különbséggel megnyerték a mindvégig izgalmas, küzdelmes mérkőzést. A találkozót kiélezett, nagy csata jellemezte, amelyet főleg jobb 3. harmadukkal megérdemelten nyertek meg a mieink. A srácok ez alkalommal is jó formát mutattak, reméljük hasonló játékot és eredményt láthatunk tőlük vasárnap, a Jegesmedvék elleni idényzáró mérkőzésen is.

Okos Csanád vezetőedző méltán dicsérte meg kiválóan hokizó játékosait.

„2021-22-es idényben keserű szájízzel hagytuk el a Vasas hazai jegét, most viszont a reváns szándékával érkeztünk a Jégpalotába, azért, hogy kellemessé hangoljuk át a nem feltétlenül pozitív a múltbeli tapasztalatainkat. Az idei volt az első olyan meccsünk, amikor mindhárom sorunkban megmutatkozott a potenciál a gólszerzésre. A hét gólunkat öt különböző játékosunk szerezte, amit nagyon jó érzés látni egy edzőnek. Elégedettséggel tölt el, hogy a szezon végére több játékosunknak is sikerült szintet lépnie, kiemelkedő megmozdulásokkal, gólokkal növelték saját önbizalmukat, emellett nagyban segítették a csapat teljesítményét is. Gratulálok a fiuknak, kitartóan és ügyesen dolgoztak!”

Vasas SC - Debreceni HK 5 -7 (2-1, 2-2, 1-4)
Gólszerzők:
Mártonffy(2), Karó és Bogáti és Tóth, illetve Balogh Á. (3), Vona, Bodnár, Lékó és Kovács B.