ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U 21 | Nagy küzdelemben hoztuk haza a bronzérmet

Közzétéve: 2022-04-05

Cimkék:  U 21

A négy győztes meccsig tartó szériában a mieinknél volt az előny; hoztuk az első három találkozót, míg a piros-kékeknek ez volt az utolsó esélye a folytatásra. A debreceni srácok csaknem a legjobb összeállításban léptek a jégre, egyedül a legutóbbi mérkőzésen agyrázkódást szenvedett Sándor Bence hiányzott az együttesünkből.

Az 1. harmad összességében kiegyenlített játékot hozott, mindkét kapu előtt adódtak gólhelyzetek. A 8. percben Mihalik Andrást küldték le. (Ennek oka az volt, hogy nem a „jó oldalról” közelítettem meg az ellenfelet. - kommentálta az esetet András.) A harmad közepe táján előbb a Vasas kapusa kapott két percet játék késleltetés miatt, majd a mezőnyből is kiszórták az egy játékosukat. 12.22-nél fórba kerültünk, az emberelőnyös figurát Dorogi Mátéra játszották ki a srácok, a pakk az ő ütőjéről pattant a hálóba. 13.17-nél Smirnov picit késett a szereléssel, ami így 2+2 percet ért a játékvezetőknél. A srácok nagyot védekezve, kapott gól nélkül húzták ki ezt az időszakot. Két perccel utóbb Mihalik Andrást állították ki, dupla fórban hokizhatott a piros-fehér együttes, ezt 16.20-nál Horácskó használta ki.

A 2. játékrész elején Jakabfy kapott két percet, a szereléssel azonban gólhelyzet kialakulását gátolta meg. Tíz másodperccel később az ellenféltől is kiszállt egy játékos, 22.46-nál a mieink kerültek helyzetbe; Bartók remek passzal szolgálta ki Szabó Kornélt, aki 22.46-nál értékesítette a lehetőséget, ezzel át is vettük a vezetést. 27.27-nél sikerült növelni is az előnyünket, ismét Dorogi volt eredményes. A következő cseréit nagyon megnyomta a Vasas, 28.31-nél Weiler, a 37. percben Szabó Zalán talált be, ezzel döntetlenre módosították az állást.

A 3. harmadra azzal a szándékkal érkeztek ki a mieink, hogy a következő etapban lezárják a szériát. Smirnov gyorsan tett is ennek érdekében, 40.27-nél ismét szállította a vezetést. 44.01-nél Horácskó megint egalizált, 50.16-nál azonban emberfórból Mihalik Andris ismét előnyhöz juttatta a srácokat. Mindent egy lapra feltéve támadott a Vasas, az 55. percben Kiglics gólt szerzett, amivel hosszabbításra mentette a találkozót.

A hosszabbításban óvatosan hokiztak a mieink. (Volt már vereségünk hosszabbításban, tanultunk a hibáinkból. - állapította meg a találkozó után Mihalik Andris.) A ráadás így sem tartott sokáig, 62.02-nél Karmaev vágott le nagy szólót, majd kilőtte a hosszú felsőt!

A mérkőzés után megkérdeztük csapatunk kapitányát, Bartók Andrást; a hatból melyik találat volt a legkedvesebb számára?! A hatodik – válaszolta gondolkodás nélkül - mivel ez volt az, amivel lezártuk a szériát és megszereztük a bronzérmet!

Nagy küzdelemben szerezte meg sorozatban a negyedik győzelmét a debreceni legénység. Mieink kiváló játékkal rukkoltak elő, mindenki tette a dolgát és a maximumot nyújtotta. A társaság sokat köszönhet kapusunknak, Antek Tamásnak, aki ezúttal is mindent hárított, ami hárítható, néha azt is, ami nem. Komoly gratuláció jár a Alexey Kosourov vezetőedzőnek és mindenkinek, aki segített a mieinknek a nagyszerű győzelem megszerzésében, elsősorban a Misa Szokolov csapatvezetőnek. A vezetőedző csapaton belüli elismertségét jelzi, hogy a negyedik mérkőzés után Kosourovnak ajánlották fel a „Meccs embere”-sapkát, amelyet eddig csak játékosok kaphattak meg. Öröm volt tapasztalni, hogy a srácok nem felejtették el korábbi mestereiket, Máthé Csabát és György Józsefet sem, nekik is szóltak az első köszönet-nyilvánítások. Junior csapatunk nagyszerű teljesítményére visszatérünk még honlapunk hasábjain!

Vasas SC – Debreceni HK 5-6 (1-1, 2-2, 2-2, 0-1)
Gólszerzők:
Horácskó (2), Kiglics, Szabó Z. és Weiler, illetve Dorogi (2), Smirnov, Karmaev, Szabó K. és Mihalik A.