ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

NU 25 B | Váratlan vereség és magabiztos győzelem

Közzétéve: 2022-03-29

Cimkék:  NU 25

Az első meccs első harmadának elején kiegyenlített játék zajlott a jégen. Az óvatos kezdés után felbátorodtak a veszprémi lányok, a 8. percben Fekets Eszter indult meg és nagy lövést küldött a hosszú sarokba. A veszprémi gól elbizonytalanította a mieinket, elmaradtak a várt kemény rohamok, sőt, 12.19-nél Borsos Lili is betalált Lajkó Lillának. 12.50-nél újfent a debreceni kapuvédőnek kellett maga mögé nyúlni, megint Fekets Eszter volt eredményes. Ezzel egy időben Prakab Szilárd kapust cserélt, Révész Zsuzsa érkezett Lajkó Lilla helyére. 13.02-nél feljebb zárkóztak a hazaiak, a gólt Nagy Dorina szerezte. Ezután a harmad végéig mezőnyjáték folyt a jégen, egyik kapu sem forgott komolyabb veszélyben.



A 24. percben Zsobrák Hanna közeli lövésével ismét a vendégelőny növekedett, majd 34. percben Szomolányi Olga szerzett találatot, így már 5-1-re vezetett a veszprémi csapat. 35.52-nél Nagy Dorina jegyezte a következő gólt, majd Márta Anna hozta feljebb a mieinket.



A hazai publikum a 3. harmadban megpróbálta kiszurkolni a fordítást, de erre sajnos, nem került sor. Az utolsó 20 percet végig támadták a debreceni lányok, Révész Zsuzsinak alig néhányszor kellett közbeavatkoznia. A gólok azonban nem akartak megszületni; egy-egy kiállítás okozott csupán izgalmat, a 38.percben kialakult állás már nem változott.



A mieink 48 alkalommal vették célba a veszprémi kaput az ellenfél 29 kísérlettel jelentkezett. A lövőerő és az irányzék dolgában volt már jobb mérkőzésünk is, de bíztunk abban, hogy a vasárnapi visszavágón a lövési hatékonyság a kedvünk szerint alakul majd.

Debreceni HK – Rampage Womens Hockey 3-5 (1-3, 2-2, 0-0)
Gólszerzők:
Nagy D., és Márta A., illetve Fekets E. (2), Borsos, Szomolányi és Borsos


 


A második elődöntő mérkőzésünk teljesen másként alakult. Ebben nagy valószínűség szerint közrejátszott, hogy nem kaptunk gólokat rövid idő alatt, a magyar utánpótlás válogatott Révész Zsuzsi megint kitett magáért.

A nem túlságosan eseménydús első harmadban két-két kiállítás történt a két oldalon és egy gól esett, 15.14-nél Márta Anna értékesítette Fodor Kincső átadását. A 2. játékrész végéig újabb gól nem született, elsősorban mezőnymunka zajlott a jégen. A veszprémi lányok sok lövéssel próbálkoztak, de nem tudtak betalálni a mieinknek. A 45. perc végén emberhátrányba került a vendégcsapat és alig több, mint fél perccel később Nagy Dorina megszerezte a második találatunkat. 49.03-nál a gólszerzőnket állították ki, majd 58.40-nél a vendégek időt kértek és lehozták a kapusukat is. Minden hiába, 58.57-nél Bereczki Dóra lőtte be a korongot az üres kapuba.



Mivel az első két meccs után egy-egyre áll az elődöntő, szerdán délután a harmadik meccs dönt a B-csoportos döntőbe kerülésről.

Prakab Szilárd vezetőedző véleménye a következő volt.

„Ismételten két jó meccset játszottunk a hétvégén. Az első mérkőzésen hokiztunk aktívabban, viszont ez nem tükröződött az eredményben. Az elején nagy előnyre tett szert az ellenfelünk, amit nem tudtunk megfordítani, hiába volt a sok helyzet és kapura lövés, a befejezések nem sikerültek. A második találkozót aktívabban kezdtük, csapatként játszottunk. Jobban figyeltünk arra, hogy az akcióinkat lehetőleg gólokkal fejezzük be. Ezt megvalósítottuk és kapott gól nélkül sikerült ezt a mérkőzést lehozni. Gratulálok a lányoknak!”

Debreceni HK – Rampage Womens Hockey 3-0 (1-0, 0-0, 2-0)
Gólszerzők:
Márta A., Nagy D. és Bereczki D.