ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U 18 | Két győztes mérkőzéssel léptünk tovább

Közzétéve: 2022-02-27

Cimkék:  U 18

A mieink az esemény jelentőségének megfelelően készülődtek, Máthé Csaba 18+2 játékost nevezett az összecsapásra. A meccs kezdetén a debreceniek voltak fölényben. Az 5. percben Domán Péter egy nagy bombával a vezetést is megszerezte, majd 10.05-nél Ördög Roland jóvoltából növeltük az előnyünket. 18.19-nél kezdett egy kicsit puskaporossá válni a levegő; Mihalik Gergőt kiállították, majd 18.59-nél a KMH szakvezetője lehívta a kapusát a jégről. 19.23-nál Domán Pétert szórták ki, így a harmad végéig szimpla, vagy dupla fórban hokizott a KMH, mígnem 19.54-nél az ellenfél is megfogyatkozott Az csapatunkra kirótt emberhátrányokat sikerrel védekeztük ki.

A 2. játékrész első percében az ellenfél kapust cserélt. A 27. percben Váraljai Ádámot állították ki, de ezen a napon a mieinknek nagyon ment az emberhátrányos védekezés. 28.48-nál Pintér révén egy gólra zárkózott fel az ellenfél, majd Urbán Ákos kiállítása következett, de szinte már természetes módon ezt is kibekkelték a mieink. A 33. percben Bíró-Dobi passzát Szeferinkin Philip váltotta gólra, amivel viszonylag kényelmes előnyre tettünk szert.

A 2. harmad végével a mérkőzés is befejeződött, mivel az eleve kis létszámmal (10+2 fővel) jelen lévő KMH egyik játékosa megsérült, szakvezetőjük, Linus Schellin pedig nem vállalta a 3. harmad lejátszását. Így a jegyzőkönyv 40.00-ás állásnál rögzítette a találkozó végeredményét, ami 3-1 volt a mieink javára.

Ezzel a junior csapatunk után az ifik is elfoglalták jól megérdemelt helyüket a magyar bajnokság elit csapatai között. Gratulálunk mindenkinek, akik részesei voltak a nagyszerű sikereknek és hasonlóan sikeres folytatást kívánunk!

KMH SE – Debreceni HK 1-3 (0-2, 1-1, 0-0)
Gólszerzők:
Pintér, illetve Domán, Ördög és Szeferinkin