ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U 16 | Nagyobb elszántságra és mentális erőre lesz szükség

Közzétéve: 2022-02-18

Cimkék:  U 16

Az ellenfelünk emberhátrányban már a 3. percben megszerezte a vezetést, aztán az újpestiek még további két gólt értek el ebben a harmadban. A 2. játékrészben továbbra is a hazaiak játszottak fölényben, a lőlap 24-4-en állapodott meg a második periódus végén. A 3. harmadra összeszedte magát a debreceni legénység. Az első percben ugyan kaptak egy gólt, de a záró harmad döntetlennel ért véget és a mezőnymunka volumene is megfelelően alakult. A találatunkat Máthé Miklós szerezte, míg a kapunkban 44 lövést hárítva helyt állt Gergely Hunor is.

Nem véletlen, hogy a mérkőzés utáni nyilatkozatában Okos Csanád vezetőedző is inkább a mentális-és fizikai megújulás szükségletéről beszélt, tekintettel arra, hogy a csapatában jóval több lehetőség van annál, amit mostanában megmutattak, amiről minél hamarabb bizonyságot kell adni.

„Az utóbbi időben nem azt a játékot, hozzáállást nyújtottuk, amire valójában a csapatunk képes. Ezért legutóbb a fő célunk az volt, hogy ebből a helyzetből lépjünk egy szintet, és próbáljunk visszaállni arra a mentalitásra, ami a fejlődésünk érdekében elengedhetetlen. Három harmadot értékelve az első, és a harmadik volt számunkra legnagyobb odaadást tükröző periódus. A második játékrészben passzívabbak voltunk önmagunkhoz képest is, ezáltal sokkal jobban uralta a játékot az ellenfél. Ténylegesen sokkal több elszántságot és fegyelmezettséget észleltünk a játékosainknál, mint az kintről látszott. Bízom benne, hogy a szezon hátralévő időszakára sikerül mentális és fizikailás téren minél hamarabb újraszerveződni, hogy jó szájízzel tudjuk magunk mögött hagyni az idei szezont”.

Újpesti Jégkorong Akadémia – Debreceni HK 7-1 (3-0, 3-0, 1-1)
Gólszerzők:
Nyerusai(2), Apostol, Mester, Abonyi, Szongoth és Kajner, illetve Máthé