ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U 16 | Az első harmadban még játékban voltunk

Közzétéve: 2022-02-16

Cimkék:  U 16

A sorsolásunk is kimondottan nehéznek tekinthető; legutóbb a listavezető Budapest Jégkorong Akadémia A együttesével mérkőztünk meg és a hét végére is jutott egy felsőházas ellenfél, a Kárpáti Farkasok alakulata érkezett Debrecenbe.

A mieink jó játékkal indították a találkozót, 05.45-nél Szűcs találatával a vezetést is megszereztük. 08.46-nál kimaradt egy emberfórunk, majd Balogh Áront küldték ki, a vendégek pedig Palla Félix révén kiegyenlítettek. 13.41-nél Czecze Hunor szép egyéni akció végén ismét vezetéshez juttatta a mieinket, röviddel később azonban Barna újra egalizálta a meccs állását. Az első harmadban kiegyenlített játékot, egyenlő erők küzdelmét láthattak a nézők.



A 2. játékrész második percében elcserélték magukat a mieink, ezt még sikerült megúszni, a 24. percben azonban Palla Xavér betalált, két perccel később Domokos növelte a Farkasok előnyét. Egyre jobban nyomott a vendégcsapat, a mieink nehezen tudtak támadást indítani, ha sikerült, akkor is baj volt az irányzékkal, vagy könnyű lövések érkeztek az ellenfél kapujára. A harmad második felében egymás után háromszor volt eredményes az ellenfél, Palla Xavér, Kuminka és Molnár révén. A mieink sajnos, nem találták a játékukat, nem tudtak veszélyesen hokizni.



A 3. harmadban némileg csökkent a Farkasok nyomása, a mezőnyben kiegyenlített játékot produkáltak a küzdő felek. A Farkasok oldaláról azonban tovább sorjáztak a gólok, Palla Xavér háromszor, Polgár kétszer volt eredményes.

A kiegyenlített első harmadot követően erőteljesen iramot váltott az ellenfél és ezt a mieink egyre kevésbe tudták lekövetni. A támadó munkában szintén sokat hibáztak a játékosaink, akiket erősen megzavart Czecze Hunor szerencsétlen sérülése is.



A mérkőzést Okos Csanád vezetőedző elemezte.

„Ügyesen kezdtük az első harmadot, energikusak voltunk, kétszer sikerült a vezetést is megszerezni. Sajnos, az etap végén történt egy szerencsétlen sérülés, Czecze Hunor törést szenvedett, így a mérkőzést nem tudta folytatni. A 2. harmadtól magasabb fokozatra kapcsolt az ellenfél. Tisztában voltunk azzal, hogy komoly átütő erőt képviselnek, de sajnos, így sem sikerült hatékonyan kivédeni a támadásaikat. Ezalatt mi a tiszta helyzeteink többségét, vagy a kaputól távol eső térben akartuk befejezni, vagy az ellenfél kapusának hasába lőttük. Az eredmény csúnyán elszaladt, jobban hokizott az ellenfél.”

Debreceni HK – Kárpáti Farkasok 2-12 (2-2, 0-5, 0-5)
Gólszerzők:
Szűcs és Czecze, illetve Palla F. (3), Palla X. (3), Polgár (2), Barna, Domokos, Kuminka és Molnár