ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U 21 | Nagy nehézségek árán nyertünk

Közzétéve: 2022-02-04

Cimkék:  U 21

Aztán, ahogyan az gyakran lenni szokott, a srácok belefutottak egy nagyon kemény ki-ki meccsbe, ahoL a mieink szándékaival ellentétesen alakultak a feltételek. Eleve az ellenfeleknek kedvezett a hazai pálya, akik minden erejüket összegyűjtötték, míg a mieinknek három meghatározó játékosukat is nélkülözni kellett. A hátvédek közül Jakabfy és Sándor Bence a felnőtt keretben kapott helyet, Karmaev pedig még nem gyógyult fel teljesen.

Az első harmad két debreceni kiállítással kezdődött, először Szabó Kornélt, majd Kókai Mátét küldték ki a játékvezetők. A 10. percben emberhátrányban hokiztunk, Míhalik András és Glotov zavarták meg a hazai védőket, Mihalik lövése Glotov botjáról került a piros-kékek kapujába. Ettől kezdve szinte a harmad végéig folyamatosan emberhátrányban játszottunk, először Zilahit, majd Mihalik Gergőt és Glovov-ot is kiszórták. A srácok önfeláldozóan védekeztek, sokat blokkoltak, a kapunkban Antek Tomi is kiválóan védett, így maradt az egygólos előnyünk.

A 2. játékrész 5. percében Bayert állították ki, Mihalik Gergő pedig fél percen belül értékesítette Kókai átadását. A 26. perc elején védelmi hiba nyomán Kovács révén szépített a hazai csapat. Egy percen belül sikerült visszavágni, Mihalik András passzát Révész Levente továbbította a hálóba. Mindkét együttes sokat támadott, de a kapusok is jó teljesítményt nyújtottak. Ahogy azt a debreceni találkozó alapján várni lehetett, eléggé ideges volt a jégen a hangulat, a játékvezetők a 2. harmadban is számos büntetést osztottak ki.

A 3. harmad elején fordítani akartak a hazaiak, komoly fizikai hokiba kezdtek, de betalálni egy ideig nem sikerült. Végül 41.57-nél Bayer emberhátrányos szituációból felzárkóztatta a piros-kékeket. Ezután is viszonylag kevés idő telt el 5 az 5 elleni játékban. 45. 22-nél Alexei Kosourov időt kért, részletesen elmagyarázta, milyen taktikai megoldásokat, milyen hozzáállást vár a játékosok részéről és felhívta a figyelmet a szilárd védekezés fontosságára. A kiállítások folytatódtak, Nagy András, Smirnov és Horváth sorrendben, a mérkőzés lefújása utánra is maradt egy piros-kék kisbüntetés, az eredmény azonban nem változott.

Kemény küzdelemben, nagy csatában nyertek a mieink, akik változatlanul őrzik második helyüket a középdöntő tabelláján. Február 6-án, vasárnap a ranglista éllovasa, a székesfehérvári alakulat látogat el Debrecenbe, utánuk szerdán a Jegesmedvék következnek. Mindkét meccs igazi rangadónak ígérkezik, reméljük, a debreceni szurkolók nagy számban biztatják majd az ifjú kedvenceket!

A 94,12 %-os hatékonyságot produkáló kapuvédőnk, Antek Tamás így vélekedett a találkozóról.

„A meccs kezdete az iram szempontjából hagyott egy kis kívánnivalót maga mögött. Szerencsére gyorsan magunkra találtunk, mindenki kitette szívét-lelkét a jégre. A döntő momentum az volt, hogy az első szünetben átbeszéltük a dolgainkat és ez hatott, mindenki más lelki töltéssel lépett a jégre. Azután már a mi elképzeléseink szerint alakultak dolgok, örülök, hogy sikerült mérkőzést nyerni.”

Vasas SC – Debreceni HK 2-3
Gólszerzők:
Kovács és Bayer, illetve Glotov, Mihalik G. és Révész L