ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

Új célok kerültek előtérbe

Közzétéve: 2022-01-12

Cimkék:  DHK

Mint ismeretes, 2021. december 2-án tisztújító közgyűlést tartott a Debreceni Hoki Klub, ahol a tagság új elnököt választott, Dr. Plásztán-Brehószki Márta, korábbi elnökségi tag személyében.


- A Közgyűlésen jelölték Önt elnöknek, és ezt a jelölést elfogadta. Miért döntött így?

B.M.: A szülőnek írt levelemben jórészt már leírtam, milyen okok vezettek oda, hogy a jelölést elfogadjam. Röviden: olyan problémákat láttam a működésünkben, amelynek orvoslására lehetőséget biztosít az ügyvezetői tisztség elfogadása. A Közgyűlés előtt megkeresett a Felügyelő Bizottság egyik tagja és megkérdezte, hogy nem fogadnám el mégis az elnöki tisztséget, mert ha igen, akkor ő jelölne engem. Rövid ideig tartó fontolgatás után úgy döntöttem, hogy vállalom, elsősorban azért, hogy a egyesületi munkában feltétlenül szükséges változtatásokat végre tudjuk hajtani.


- Milyen téren volt szükség leginkább a változtatásokra?

B.M.: Az egyesületi életben én a korábbinál jóval nagyobb szerepet szánok az egyesület elnökségének, úgy a döntéselőkészítés, úgy a végrehajtás terén. Már elkészítettem a klub elnökségének ügyrendjét, amit az elnökség elfogadott, ezzel tisztázódtak a felelősségi körök az elnökségi döntések tekintetében, ezen túl az anyag a döntési mechanizmusok pontos leírását is tartalmazza.


- Voltak viták a debreceni Jégkorong Akadémia megszervezésével és működtetésével kapcsolatosan is. Ezen a téren milyen álláspontot képvisel az új elnökség?

B.M.: Elsődleges célunk a DEAC és a DHK akadémiával kapcsolatos együttműködésének magasabb szintre emelése, ami kedvező fejleményekkel kecsegtet valamennyi érintett számára.  A Közgyűlésünk óta eltelt időben a említett két szervezet bevonásával létrehoztunk egy közös kft-t, ebbe szeretnénk „átvinni” az akadémiai korosztályokat. Ez az új szervezet ez év nyarán kezdi majd meg a működését, a két ügyvezetői pozíciót Szalánczi Zoltán és Fodor András tölti majd be. Jelenleg a legkomolyabb feladatunk a kft. működési mechanizmusának kidolgozása és annak eldöntése, milyen formában tudjuk az érintett korosztályokat oda átemelni. Középtávú célunk pedig az akadémiai cím elnyerése.


- Változás történt a sportszakmai igazgató személyében is, Máthé Csabát Kecskeméti Áron váltotta fel. Ön szerint miért volt erre szükség?

B.M.: Véleményem szerint a sportszakmai vezető bizalmi pozíció, amelyet olyan személlyel kívántunk betölteni, aki a korábbinál nyitottabb a DEAC irányába, illetve a DHK elnöksége irányában is. Úgy gondoljuk, hogy ezt a posztot az alközpontnál és a DHK-nál is ugyanannak a személynek kell betölteni, amire Kecskeméti Áront találtuk alkalmasnak, már csak az utánpótlás nevelő munka egységes szemléletének biztosítása érdekében is. A sportszakmai vezető feladata elsősorban az edzők menedzsment jellegű irányítása, neki nem az a dolga, hogy a jégen szakmai útmutatást adjon, hanem ki kell választania, hogy melyik edző melyik korosztályt tudja a leghatékonyabban vezetni, szakmai felügyeletet kell gyakorolnia felettük, valamint elvárásokat támasztani szakmai fejlődésükkel kapcsolatban.


- Már régebben is többször hangsúlyozta, hogy a DHK Alapszabálya elavult, amit sürgősen aktualizálni szükséges. Miről van szó voltaképpen?

B.M.: Az egyesület Alapszabálya elavult és mivel a gyakorlat meghaladta, nincs összhangban sem a szervezettel, sem a tényleges működésünkkel. A következő közgyűlésig elkészítjük az új alapszabály tervezetét és a tagság elé fogjuk terjeszteni. Fontosnak tartom, hogy ebben az anyagban az elnökség, az elnök, és a felügyelő bizottság hatásköre pontosan le legyen szabályozva.


- Rövidebb távon milyen változtatásokat terveznek?

B.M.: Feltétlenül fejleszteni szeretnénk az edzők-szülők, illetve az elnökség-szülők közötti kommunikációt! Gyakrabban tartunk majd „össz-szülői” megbeszéléseket és arra biztatjuk a szülőket, hogy jöjjenek el minél nagyobb létszámban és tegyék fel a kérdéseiket! Álláspontom szerint mi itt szolgáltatást nyújtunk, és ezért nagyon fontos a gyermekek és a szülők elégedettségének biztosítása.