ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U 21 | Folytatódott a juniorok győzelmi szériája

Közzétéve: 2021-11-26

Cimkék:  U 21

A szerdai vetélytársak ugyan sereghajtók az A-csoportban, de a tényleges játékerő tekintetében nem sokkal maradnak el a többiek mögött, így velük szemben most is kemény küzdelemre lehetett számítani.

Az újbudai alakulat négy komplett sorral lépett a jégre, míg a debreceni legénység két kapussal és 18 mezőnyjátékossal állt fel ellenük. Az 1. harmad végéig kemény küzdelmet vívott egymással a két együttes a nézők jó iramú, pulzáló játékot láthattak. Egészen a harmad végéig elsősorban a mezőnyhoki folyt a jégen. A 12 percben Harmati ült ki térdhasználat miatt, de az emberelőnyös játékunk elsőre nem hozott eredményt. 18.54-nél aztán Jakabfy átadásával Karmaev lódult meg és éles szögből eltette a kapus lába között a pakkot. Szinte pontosan egy perccel később Szabó Dávid adott egy jó passzt Ördögnek, aki erős lövést küldött az ellenfél hálójába, már két góllal mentek a mieink.

A 2 játékrész első percének végén emberelőnybe kerültünk, ismét Harmatit állították ki. A fórt 22.26-nál ügyes adogatást követően Karmaev használta ki. 23.31-nél a mieinktől Zilahit szórták ki, majd a másik oldalon Ravasz következett. 25.15-nél Kárpáti révén szépítettek a fővárosiak, ráadásul Domán Pétert is kiültették két percre. Szerencsére, nem tudtak feljebb zárkózni az akadémisták, Bartók szépen beverte fonákkal Kókai átadását. A harmad végére eléggé paprikás lett a hangulat; 28.26-nál Rácz került a büntetőpadra egy térdes után, az utolsó percben Kókai is hasonló sorsra jutott. A 2. periódusban sokat támadott mind a két csapat, sok volt a helyzet is, végül a harmad döntetlennel zárult.

A 3. harmad elején ismét Kókait zavarták ki a büntetőpadra, az újbudaiak pedig feljebb kapaszkodtak, a találatukat 44.39-nél Makai szerezte. A 46. percben Zilahi is újfent kivonta magát a játékból, majd 52.51-nél Ravasz 5+20 percet kapott egy goromba szabálytalanság nyomán. Ebből az öt percet le is kellett ülni, ami jelentősen megkönnyítette a mieink dolgát. 55.46-nál szép egyéni akció végén Mihalik Gergő elhúzta a kapus előtt a korongot, majd bevágta a felső vas alá, amivel végleg el is dőlt a mérkőzés. A srácok sokat köszönhetnek Antek Tamásnak, aki 35 lövésből 33-at megfogott, 94,29 %-os hatékonysággal teljesített.

Nem egy szakember úgy véli, haladó szinten működik az a csapat, amelyik akkor is képes nyerni, ha gyengébben játszik. Nos, a mieink biztosan nem ma játszották életük meccsét, de így is 3 gólos különbséggel nyertek. Voltak gondok; a befejezésekkel éppúgy, mint a védekező munkával, ám a három pont megszerzéséhez ma ez is elegendő volt. Még számos nehéz ellenfél vár ránk, vasárnap az újpesti akadémisták, jövő szerdán a Vasas; bízzunk abban, hogy ellenük még jobban megy majd a játék.

A győzelem és az öt gól ellenére Máthé Csaba vezetőedző kritikával illette a mérkőzést.

„Ez nem az a mérkőzés volt, ami hosszú távon beég a fejekbe, de így is feltétlenül tanulni kell belőle! Azzal nincs baj, ha nem megy a játék, de mindig 100%-ra kell törekedni! Számos helyzetet dolgoztunk ki, de nagyon sok esetben a B, vagy a C-variációban kerestük a megoldásokat. Mindezek ellenére sikerült öt gólt szereznünk, de a mainál mindenképp pontosabbnak kell lennünk a következő mérkőzéseken. Jobban oda kell figyelni a kiállításokra és védekező munkánknak is hatékonyabb kell lennie. Igaz, hogy csak két gólt kaptunk, de az ellenfélnek is voltak olyan ziccerei, amelyekből gólokat lőhettek volna. Gratulálok a srácoknak, készülünk a következő megmérettetésre!”

A ismét két gólt szerző Dmitrii Karmaev sem volt elégedett csapata teljesítményével.

„A kötelezőt hoztuk, megvan a 3 pont, de a játékunk ehhez a szinthez nem volt megfelelő. Nagyon sok kiállítást kaptunk, így nehezen találtuk a ritmust. Most az a fontos, hogy mindenki átgondolja a meccsen történteket, tanuljunk a hibáinkból és felkészüljünk a következő találkozóra!”

Budapest Jégkorong Akadémia – Debreceni HK 2-5 (0-2, 1-2, 1-1)
Gólszerzők:
Karmaev (2), Ördög, Bartók és Mihalik, illetve Kárpáti és Makai