ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U 18 | Kemény küzdelem árán nyertünk

Közzétéve: 2021-09-28

Cimkék:  U 18

Amennyiben szeretnénk az U 18- ban a legjobb négy közé kerülni (márpedig ezt szeretnénk) akkor három akadémiai együttesből kettőt biztosan le kell majd győznünk, közülük a miskolciak jöttek szembe velünk először.

A srácok kimondottan jól szálltak be a mérkőzésbe és az éles kezdéssel meglepték az ellenfelet. 03.35-nél szereztük meg a vezetést; Ördög passzát Mihalik Gergő vitte fel és felvarrta a kapuvas alá. Alig egy perccel később Gönczi Gergő csapott le egy gazdátlan korongra és nagy gólt ragasztott a felső sarokba. Rendesen megzavarodtak a vendégek, a 10. percben álltak fel először a harmadunkban, de Gergely Hunor fogta a kék vonalas lövést. A 13. percben szép kontrát vittünk 2 az 1-re, de csak a vasig jutottunk. 14.10-kor Aranyos Attilát kiállították, ezt azonban sikerült kibekkelni. A harmad legvégén még mindkét kapu előtt adódott egy nagy helyzet; előbb a debreceni kapu előtt támadt óriási tumultus, majd a mieink kiugrását tisztázta a miskolciak hálóőre. Az 1. harmadban mi voltunk az aktívabbak, erre utal a kapura lövési statisztika (15-7) is.



A 2. játékrész elején nem figyeltünk egy kipattanóra, így Pásztor szépíteni tudott. Ezt követően egymás után kétszer is emberfórba kerültünk, de nem tudtuk növelni az előnyünket. Röviddel utóbb Varga Máté vizitált a büntetőpadon, majd egy akadémista is melléje került. A folytatásban kemény fizikai hoki folyt a jégen, sok hibával tarkítva. A harmad második felében volt dolga a hazai védelemnek, előbb Urbán, majd Zilahi kiállítását kellett kivédekezni. Az állás nem változott, maradt a nulla-nulla.



A 3. periódusban váltakozó játékra került sor, mindkét kapu gyakran forgott veszélyben. 48.03-nál Ördög Rolandot kiállították, de ügyesen tartottuk elöl a pakkot, utána pedig jól védekeztünk.



Két hasonló képességű együttes csatájában a mieink nyertek, főleg a korán megszerzett két góljuknak és a kiváló kapusteljesítménynek köszönhetően. Gergely Hunor 96,15 %-os hatékonysággal védett, ami az utánpótlásban különösen ritka jó teljesítmény.

Máthé Csaba vezetőedző így értékelte csapata teljesítményét.

"Ez volt az a mérkőzés, amelyet a magunk javára tudtunk fordítani. Nagyon jó első harmadot játszottunk és gólokat is tudtunk szerezni. A 2. harmadban újra fölénk tudott kerekedni az ellenfél és mivel nem az első eset, ezen dolgozni szükséges és ki kell javítani! A 3. harmadban újra kiegyensúlyozottá vált a mérkőzés, jó védekezéssel és kapusmunkával végül nyerni tudtunk."

Gergely Hunor is elmondta a meccs kapcsán a véleményét.

„Nagyon jól kezdett a csapat, már a negyedik percben vezetést szereztünk Mihalik Gergő góljával. Rögtön ezután Gönczi Gergő is betalált, így 2-0 ás vezetéssel jöttünk le a jégről. A 2. harmadban kicsit visszavettünk a tempóból, ebben az szakaszban inkább az ellenfél dominált. Ennek azonban ára volt, szépítettek a miskolciak. A 3. harmadban újra nagy erővel mentünk fel a jégre, a kiélezett küzdelemben gól nem született, végül 2-1 re nyertünk. Mindkét csapat nagyon akarta a győzelmet, de szerencsére nekünk jobban kijött a lépés."

Debreceni HK – DVTK Jegesmedvék Akadémia 2-1 (2-0, 0-1, 0-0)
Gólszerzők:
Mihalik G. és Gönczi G., illetve Pásztor

fotók: Kovács Péter