ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U 18 | A játék képe mást mutatott, mint az eredmény

Közzétéve: 2021-09-20

Cimkék:  U 18

Az előzetes esélylatolgatás szerint a piros-kékek voltak az esélyesek, akik pontveszteség nélkül álltak a táblázat élén, de az is mellettük szólt, hogy a mieink foghíjas kerettel léptek a jégre, a csapatot megfázásos betegségek tizedelték.

Az aggasztó előjelek ellenére a srácok jól kezdték a találkozót, az 1. harmadban sokat támadtak, betalálni azonban nem sikerült. A hazai együttes jól sáfárkodott kevesebb helyzetével, a 16. percben Szemerei révén a vezetést is megszerezték. A mieink 18, a házigazdák 9 alkalommal találták el a kaput, akik a fölényünk  ellenére is vezetéssel zárták  a nyitó harmadot.

A 2. játékrész elején sikerrel védekeztük ki Aranyos Attila kiállítását, a fővárosi csapat azonban így is növelni tudta az előnyét, a 24. percben ismét Szemerei talált be. A 27. percben Urbán Ákost vitték ki, de nem sokkal később a Vasasból is kiült egy játékos, megúsztuk rövidebb emberhátránnyal. A 29. percben a bírók Mihalik Gergőnél láttak játékkésleltetést; az utóbbi létszámhátrányt már nem sikerült kibekkelni, a piros-kékek Haranghy révén gólra váltották az emberfórjukat. A 36. percben még Bella is beköszönt, így már négy találattal mentek a hazaiak, miközben változatlanul a mieink próbálkoztak többet.

A 3. harmadban enyhe mezőnyfölénybe kerültek a házigazdák, de még így is volt 11 kapura lövésünk. A góltalanságunk tovább tartott, ellenfeleink viszont Szűcs és Bárdos góljával még inkább elhúztak, Gönczi Gergő csak az 59. percben tudott szépíteni.

Furcsa egy mérkőzést hozott ez az este, a mieink két harmadon keresztül mezőnyfölényben játszottak, de gólt elérni, 42 (!) kaput eltaláló lövésünkből mindössze egyszer sikerült, szemben a hazaiakkal, akik 32 lövésükből hatszor betaláltak. Persze tudjuk jól, hogy vannak olyan napok, amikor hiába minden erőfeszítés, semmi nem akar összejönni. Mindenesetre izgatottan vártuk Máthé Csaba értékelését a találkozóról.
 
„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, az első harmadban kétszer annyit lőttünk kapura, mint az ellenfél, mégis ők szerezték meg a vezető gólt. A második harmad inkább az egyéni hibákról szólt, mintsem a játékról, így nem csoda, hogy ezt a harmadot három góllal veszítettük el. A harmadik harmadban viszont újra jobbak voltunk a mezőnyben, de a pontosság továbbra is hiányzott a játékunkból, az ellenfél kapusa is jól védett. Csak az 59. percben sikerült lőni egy gólt, de ez kevés, ha győzni akarunk. Bosszantó, hogy a helyzeteink megvoltak, de nem tudtuk azokat értékesíteni. Ezen sokat kell még dolgoznunk, ha előre akarunk lépni.  Az eredmény messze nem tükrözi a játék képét, de úgy érzem, hogy nem érdemeltünk győzelmet, még annak ellenére sem, hogy több helyzetünk volt. Dolgoznunk kell tovább és készülni a következő megmérettetésre!”
 
A  mieink becsületgólját szerző Gönczi Gergő is nyilatkozott.
 
Sajnos, erről a mérkőzésről nem tudtunk pontot hazahozni. Hiába lőttünk többet kapura, jobban kellett volna koncentrálni a befejezésekre. Érzésem szerint az első harmadban jól mentek a lábak, a második harmadra valamiért kicsit visszaesett a teljesítményünk és ezt a házigazdák könyörtelenül kihasználták. A harmadik harmadban próbáltunk felzárkózni, de sajnos nem sikerült, mindössze 1 gólt sikerült szereznünk. Ebből a meccsből tanulnunk kell és keményen, alázatosan készülni a következő mérkőzésekre!”
 
Vasas SC – Debreceni HK 6-1 (1-0, 3-0, 2-1)
Gólszerzők:
Szemerei (2), Haranghy, Bella, Szűcs, Bárdos, illetve Gönczi G.