ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U 21 | Becsülettel helyt álltak a srácok

Közzétéve: 2021-09-07

Cimkék:  U 21

A mérkőzés kezdeti időszakában elsősorban a mezőnyben folyt a küzdés. Mind a két oldalon akadtak helyzetek, melyek azonban kimaradtak. A 17. percben két gólt szerzett a hazai együttes; előbb Németh, majd 18 másodperc múltán Mayer volt eredményes. A harmad végén Diószegit küldték ki, több találat azonban nem esett, jól védekeztek a mieink.

A 2. játékrészt góllal nyitotta meg az ellenfél, 16 másodperccel a kiegészülésünk után Németh értékesített egy helyzetet. A következő időszakban a fővárosi csapat nem tudta érvényesíteni a számbeli fölényét, 33.17-nél szép debreceni akció végén Mihalik Gergő szépített Bartók átadásából. A 38. percben Szabó Dávid kapott két percet, de a hátrányban jól bekkeltek a mieink. Az harmad utolsó percében a Vasasból Horácskót kapott 2 percet, ám ezalatt nem tudtunk feljebb kapaszkodni.

A 3. periódusban tovább zárkóztunk az ellenfelünkre. 43.25-nél Mihalik passzát Bartók lőtte be, ezzel egy találatra megközelítettük a vetélytársunkat. A 46. percben a piros-kékektől Keller került a büntetőpadra, de a kínálkozó lehetőséget nem sikerült kihasználni. 58.58-nál György József lehívta Anteket a kapunkból, 5 a 4 ellen rohamoztunk. 59.17-nél Diószegi és Horácskó csapott össze, mind a ketten két perces büntetést kaptak, a debreceni szakvezető pedig időt kért. Az egyenlítés sajnos, nem jött össze; bár a srácok számos jó helyzetet alakítottak ki, egy csöpp szerencse mindig hiányzott.

A találkozót György József vezetőedző az alábbiak szerint értékelte.

„Az első pár cserében mindkét csapat felmérte, mire képes az ellenfél. Enyhe hazai fölény érződött, majd a hazai alakulat vált egyre aktívabbá, miközben nekünk is sikerült jó helyzeteket kialakítani. A tizenhetedik perc elején a harmadik sorunk (amelyik kiválóan tette a dolgát az egész mérkőzésen), egyik letámadásába hiba csúszott, ezt ki is használta az ellenfél, 2 az 1-re jöttek és góllal fejezték be az akciót. A kapott gól után cseréltünk, de 17 másodperccel később szinte megismétlődött az előző forgatókönyv; egy rosszul időzített letámadásunk után 2 az 1 ellen kontráztak és két góllal elléptek. Ebben a játékrészben kivédekeztünk egy hátrányt, majd a 2. játékrészben a második sor első cseréjében megkaptuk a harmadik gólunkat is; a saját harmadunkban elvesztett buliból találtak be, a korong Antek botosa alatt csorgott be a kapunkba. Ezt követően mi voltunk sokkal aktívabbak, egészen a mérkőzés végéig. A 34. perc elején Bartók csapta be az ellenfél védőit, az üresen álló Mihalik Gergőhöz passzolt, aki nem hibázott. Ebben a harmadban még voltak ígéretes támadásaink, az utolsó percben előnyben hagytunk ki egy üres kaput. A 3. harmadban is többet támadtunk és a 44. perc elején újabb gólt szereztünk; Mihalik Gergő vitte be a Vasas harmadába a korongot, a lövése után volt kipattanó, amire Bartók tökéletesen érkezett. Az utolsó percekben legalább 3 tiszta gólszerzési lehetőséget dolgoztunk ki, de nem jött össze az egyenlítés. Az utolsó percben időt kértem, de az eredmény már nem változott. A hálónkat Antek Tamás védte, 38 lövést kapott, kiválóan teljesített, míg mi 32 lövést küldtünk kapura.

Úgy is vehetjük, hogy 17 másodperc alatt kaptunk ki, ám ennek ellenére elégedett vagyok. Kimondottan örülök, hogy a nehéz ellenféllel szemben végig küzdöttünk, sikerült 0-3-ról felállni és taktikailag is nagyon fegyelmezettek voltunk.  A játékunkban benne volt akár a pontszerzés is, pedig egy sorral kevesebb játékossal rendelkeztünk.  A 3. harmadban Bartis kapott egy nagy ütközést, de szerencsére megúszta egy kis hasadással a homlokán. Remélem, hogy a sérültek és a hiányzók hamar visszatérnek és a jövő héten már népesebb kerettel tudunk kiállni!”

A mérkőzésen történteket a játékosok közül Bartók András elevenítette fel.

„Nagyon jó iramú, kemény meccset vívtunk, sokáig vezetett az ellenfél, de akkor sem játszottunk alárendelt szerepet. Sajnos volt egy fél perces rövidzárlatunk, ezt két góllal büntette a Vasas. Bár jóval kevesebben voltunk, a mérkőzés végét mi bírtuk jobban, így az utolsó pillanatig nyitott maradt a találkozó. Az emberelőnyeinket jobb hatásfokkal kellett volna kihasználni, de remélem, hogy ezen a téren is tudunk fejlődni a közeljövőben!”

Vasas SC – Debreceni HK  3-2 (2-0, 1-1, 0-1)
Gólszerzők:
Németh (2) és Mayer, illetve Mihalik G. és Bartók