ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U 18 | Eddig mindent megnyertek az ifik

Közzétéve: 2021-08-20

Cimkék:  U 18

A meccs elején a mieink viszonylag gyakran tartózkodtak a komfort zónájukon belül. Nem volt meg az a lendület, ami a hétfői találkozón nagy gólkülönbségű győzelemhez segítette a mieinket. Az első harmad gól nélküli döntetlennel ért véget, bár sokat támadtunk, de a befejezésekbe rendre hibák csúsztak. A 2. harmadban közepén Zilahi szerzett vezetést a mieinknek, majd az utolsó percben Mihalik Gergő talált be. A 41. percben ismét csak ő volt eredményes, így Kiss hiába szépített, a srácok magabiztosan söpörték be az újabb győzelmüket.

A debreceni legénység ezúttal jobban megizzadt, mint tették azt a hétfői találkozó során. Bár többször is hangsúlyoztuk, hogy a felkészülési mérkőzések eredményeit nem szabad túlbecsülni, az feltétlenül biztató a jövőre nézve, hogy ifi csapatunk valamennyi tréningmeccsét megnyerte, nem egyszer komoly gólkülönbséggel.

A debreceni stáb képviseletében Prakab Szilárd edző nyilatkozott.

„A hétfőn látottnál alacsonyabb energiaszinten kezdtük meg a mérkőzést. Így is megvoltak a helyzeteink, de nem voltunk eléggé lendületesek és a befejezésekkel is hadilábon álltunk. Emiatt az első harmadban nem is tudtunk betalálni a hazaiaknak. A 2. harmadtól fokoztuk a tempót, a játékrész közepe táján és a végén sikerült betalálni, de a lendületből maradt egy találatra való a 3. harmadban is. Az ellenfél röviddel később emberelőnyből szépített, de feljebb nem tudott kapaszkodni. Néha hibáztunk és néha figyelmetlenek is voltunk. Összességében kevésbé voltunk élesek, ezt jelzi, hogy hiába lőttünk sokat kapura, csak három alkalommal tudtunk betalálni. Ez még belefér a felkészülés időszakába, a bajnokságba viszont nem, mivel ilyen esetekben az ellenfelek azonnal büntetni fognak. Van tehát mire odafigyelni és lesz mit javítani!”

Hálóőrünk, Végh Dániel így látta a mérkőzést a kapuból.

„Szerintem a találkozó valamennyi szakaszában jobban hokiztunk az ellenfelünknél, többet támadtunk és három helyzetet sikerült kihasználni. A mieinknél jól működött a belső kommunikáció, a srácokkal gyakran kisegítettük egymást, csapatként funkcionáltunk.”

DVTK Jegesmedvék – Debreceni HK 1-3 (0-0, 2-0, 1-1)
Gólszerzők:
Mihalik G.(2) és Zilahi, illetve Kiss