ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U 18 | A 3. harmadban hengereltek a mieink

Közzétéve: 2021-08-13

Cimkék:  U 18

Mint ismeretes, U 18-as együttesünk a 3. helyen végzett a tavalyi szezonban, míg a fővárosiak nem jutottak a negyeddöntőbe, ám ez már nem volt igazán mérvadó, tekintettel arra, hogy a csapatok összeállítása jelenetős mértékben megváltozott az elmúlt szezonhoz képest. Ünnepi aktussal kezdődött a találkozó; Fodor András, a DHK elnöke nyújtotta át a bronzérmeket azoknak a játékosainknak, akik tavaly nem tudtak az éremosztáson jelen venni.

A meccset lendületes játékkal indították a mieink, javarészt a zöld-fehérek harmadában zajlottak az események. A srácok számos jó helyzetet dolgoztak ki, a befejezésekkel azonban hadilábon álltak, gól nélküli döntetlennel zárult az első etap. A 24. percben Ördög kiugrásból volt eredményes, a vendégek azonban a 2. játékrész végén egyenlítettek, a döntés a 3. harmadra maradt. A 45. percben Fehér Ádám szerzett újra vezetést, aki néhány másodperccel később megduplázta góljainak számát. Alig több, mint négy perccel utóbb Váraljai Bence iratkozott fel a góllövők közé. 52.18-nál Mihalik Gergő talált be, Máthé Csaba pedig kapust cserélt; Végh Dánielt Gergely Hunor váltotta. A 3. harmadot végig támadták a mieink, az egyre jobban fáradó vendégek ellen kedvükre szövögették a támadásaikat. Az 59. percben Mihalik Gergő is meglőtte a második gólját is, míg a zöldek csak egyszer tudtak válaszolni.

A meccs jórészt a hazai támadók és a vendégek védelmének csatáját hozta. Az találkozó elején kicsit még idény elejei hokit láthatott a lelátóra visszatért közönség. A mieink a 3. harmadra érték el az üzemi hőfokot, lerohanták az ellenfelüket és végül magabiztos győzelmet arattak.

Máthé Csaba vezetőedző így értékelte a mérkőzést.

„A szezon első felkészülési meccse mindig különleges esemény. A bajnoki rajt már elég közel van, erre irányul a fókusz, az ilyen mérkőzéseken kapunk visszajelzést arról, hol tart, milyen módon formálódik a csapat. A várakozásoknak megfelelően kezdtünk, közel voltunk az ellenfélhez, több helyzetet alakítottunk ki, de a támadások a végén hiányzott az összpontosítás, nem tudtunk gólokat szerezni. Aztán, ahogy egyre több csere volt a játékosok lábában, már pontosabban mentek a passzok és a lövések is. Összesen hat alkalommal találtunk be, míg az ellenfélnek kétszer sikerült kapusaink mögé juttatni a korongot. Az biztos, hogy a bajnokság során hasonló, vagy ennél magasabb tempójú meccseket fogunk játszani. A gondolkodásban gyorsulnunk kell, azért, hogy a lehető legjobb döntéseket tudjuk meghozni a jégen és képesek legyünk a hibáinkat csökkenteni a gyorsabb játék során is. Összességében elégedettek vagyunk a kezdéssel, pénteken visszavágót játszunk Pesten, majd jövő héten újabb két mérkőzés vár ránk a DVTK ellen.”

Megkérdeztük a két gólt szerző Fehér Ádám véleményét is.

A mi sorunk és az egész csapat számára nehezen indult a találkozó – állapította meg a debreceni támadó.

"Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, a 2. harmad végéig azonban csak egyszer tudtunk betalálni. A szünetben Csaba bá’ átbeszélte velünk a hiányosságokat, főleg a védekezésből támadásba való átmenet terén. A 3. harmadra nagyot javult a játékunk képe, jól sikerültek a támadást befejező, utolsó passzok és a gólszerzésre is rá tudtunk fókuszálni. Jót tett nekünk a sátoraljaújhelyi edzőtábor, remélem; a bajnokság elején észre lehet majd venni, hogy egyhetes kemény munkával indítottuk a szezont.”

Debreceni HK – FTC 6-2 (0-0, 1-1, 5-1)
Gólszerzők:
Fehér Á.(2), Mihalik G.(2), Ördög és Váraljai B., illetve Schmeck és Krassó