Szlovén hétvége öt mérkőzéssel

Szlovéniai túrára utazott a DEBMIS junior csapata a hétvégén. A pénteki első meccsen az Olimpija Ljubljana volt az ellenfelünk, szombaton a másik fővárosi csapat, a Slavija, míg vasárnap a Triglav Kranj következett.

A közös ifi együttes is szlovén csapatot látott vendégül szombat délután, amikor a HDK Maribor látogatott Debrecenbe, vasárnap pedig Miskolc volt a helyszíne a Red Bull Salzburg elleni találkozónak.


A DEBMIS junior eredményei:

Az Olimpija Ljubljana ellen nagyon szoros meccset játszottak a mieink. Bár a házigazdák támadtak többet, az első két harmad gól nélküli döntetlen állással zárult. A 3. játékrész elején Jancsó Dávid egyéni akció végén szerzett vezetést a vendégeknek, alig 5 perccel a harmad vége előtt azonban Rus Martin egyenlítette ki az állást, így a döntés a hosszabbításra maradt. 64.23-nál Rus újabb góljával nyert a szlovén együttes, a mieink egy ponttal gazdagodtak.

A mérkőzést egy sajnálatos, súlyos sérülés árnyékolta be. 33.27-nél Serman Egor egy ütközés nyomán fejjel a palánknak vágódott, percekre elvesztette az eszméletét, mentővel kellett kórházba szállítani. Információink szerint az orvosok agyalapi bevérzést diagnosztizáltak nála. Bár az állapota azóta javult, hétfőig még az intenzív osztályon kell maradnia. Az osztrák jégkorong szövetség megkezdte az eset körülményeinek kivizsgálását.

OLIMPIJA LJUBLJANA – DEBMIS SELECT 2-1 hu. (0-0, 0-0, 1-1, 1-0)


A Slavija Ljubljana elleni mérkőzés a legrosszabb forgatókönyv szerint kezdődött: a csapat „bennmaradt az öltözőben”, a szlovénok pedig azonnal büntettek, két gólt szereztek 16 másodpercen belül. Együttesünk nagy erőket mozgósított a szépítés érdekében, 05.00-nál Popkov, 11.02-nél Kuleshov talált be, megvolt az egyenlítés. A 2. harmad elején megint a hazai csapat lépett el Kujavec góljával. Márton Koppány találatával a 3. játékrész elején ismét egyenlő volt az állás, de ezzel újfent csak hosszabbításra kényszerültek a mieink. A döntő momentum a 61. percben következett el; Kujavec támadta szabálytalanul Nagy Pétert, Popkov és Kuleshov is ott termett, hogy megzabolázzák a szlovén csatárt. A játékvezető kiállította a küzdő feleket, ezáltal emberhátrányba kerültünk. A hazaiak gyorsan kihasználták a 4-3-as szituációt: Kuzman góljával megnyerték a mérkőzést. A csapat stábjának értékelése szerint koncentrációs problémák és a gyenge helyzetkihasználás (több ziccerünk is kimaradt) döntött a vendéglátók javára, bár a játék képe alapján a mieink legalább 2 pontot megérdemeltek volna.

SLAVIJA LJUBLJANA-DEBMIS SELECT 4-3 hu. (2-0, 1-0, 0-1, 1-0)


A juniorok túrájának harmadik meccsére az ellenfél erőteljes fizikai fölénye nyomta rá a bélyegét. A DMS fáradt csapat benyomását keltette, játékosaink meglehetős óvatossággal mozogtak a palánk melletti küzdelmek során. Az első harmadban még tartották magukat a mieink, a játékrész a hazaiak egy gólos vezetésével zárult. A 2. harmadban fölénybe került a Triglav, három gólt ütöttek (abból egyet hátrányban), ezekre Fazekas Levente révén csak egy találattal tudtunk válaszolni. Gondjainkat csak növelte, hogy a 16. perctől zsinórban négy kisbüntetést is kaptunk. Végeredményben a szlovénok négy góllal nyertek, ezen kapusunk, a 44 védést produkáló Zakirov Alexander sem tudott változtatni.

HK TRIGLAV KRANJ-DEBMIS SELECT  5-1 (1-0, 3-1, 1-0)
 



A DEBMIS ifi eredményei:

Jól indult a DMS HDK Maribor elleni, szombati mérkőzése. A mieink folyamatosan támadtak, a mindössze két sornyi játékossal felálló szlovénok beszorultak a védekező harmadukba. Hiába játszott azonban fölényben a hazai gárda, nem ment a góllövés, pedig számos lehetőségünk is kínálkozott. A 2. harmad elején Kabai Máté révén emberhátrányban szereztük meg a vezetést, fölényt harcoltunk ki, de a vendégek szívósan, önfeláldozón küzdöttek. A 3. harmad elején váratlanul egyenlített a vendégcsapat, Kastel talált be és továbbra is veszélyesen kontráztak. Az 54. percben Jeram góljával vezetést szerzett a Maribor és támadásban maradtak a mérkőzés hátralévő részében is, a hazai edzők a kapust sem tudták lehozni. Váratlan vereséget szenvedett a DEBMIS és még azt sem mondhatjuk el, hogy a vendégek nem szolgáltak rá az eredményre. A mieink szakvezetői a játékosok hozzáállását kritizálták leginkább, mivel nem játszottak a kellő alázattal és odaadással. Igazukat mi sem bizonyítja ékesebben, mint az, hogy 42 kapura lövésünkkel szemben a vendégek mindössze 23 alkalommal kísérleteztek, mégis elvitték a 3 pontot.

DEBMIS Select-HDK MARIBOR 1-2 (0-0, 1-0, 0-2)


Kicsit féltettük a DMS ifi csapatunkat a vasárnapi találkozó előtt, hiszen ellenfelük a jó képességű játékosokból álló Red Bull Salzburg együttese volt. A mérkőzés java részében kiegyenlített küzdelem zajlott, de végig érezhető volt, hogy a fiúk feledtetni akarják az előző napi fiaskót. Az első két harmadban nagy volt az iram, oda-vissza folyt a játék. 15.19-nél Jaroslavov húzott el egy megszerzett koronggal, lövése kipattant a salzburgi kapusról, az ismétlés azonban már gólt ért. Sok helyzetet dolgoztak ki a mieink, a következő találatra azonban 36.27-ig kellett várni. Ekkor Kozma Ferenc értékesítette Rácz Kristóf és Kiss Tamás átadását. Szerencsés gól volt, de a csapat megdolgozott érte. A 3. harmadban mindenáron egyenlíteni akartak a vendégek, de a védelem jól állta a nyomást, sőt a kontrákból is veszélyesek voltunk. 44.01-nél Kozmától indult az akció, Rácz passzát R.Szabó András lőtte rá és újra az ismétlés talált utat a salzburgi hálóba. Ezen a ponton a vendégcsapat néhány játékosánál elszakadt a cérna; Harnisch vágta nyakon Kozmát, az osztrák csatár 2+10 percet kasszírozott. Összességében kiváló játékkal gyűrtük le az igencsak jó képességű ellenfelet, a csapat minden tagja elismerésre méltóan teljesített. Külön ki kell emelni a kapusunkat, Agárdy Adriánt, aki nehéz lövések sorát hárította és végül shutout-al fejezte be a meccset.

DEBMIS SELECT-RED BULL SALZBURG 3-0 (1-0, 1-0, 1-0)


Végül a DEBMIS junior három vereséggel (kettő hosszabbításban, egy rendes játékidőben) fejezte be a „szlovén hétvégét”, az ifik mérlege egy győzelem és egy vereség volt. A maximálisan elvihető 15 pontból 5 lett a miénk, bár az ötből hármat osztrák együttes ellen szereztünk. Erre szokták mondani, hogy „volt jobb” és remélhetőleg lesz is. A legfontosabb azonban, hogy úgy tűnik, Egor túl van a nehezén! Legfrissebb információink szerint hétfőn hozzák vissza Debrecenbe és a Kenézy Kórházban folytatják a gyógykezelését. Mihamarabbi gyógyulást kívánunk!

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok