Küzdelmes mérkőzésen három pontot szereztünk

November 14-én délután junior csapatunk a KMH SE együttesével meccselt a Debreceni Jégcsarnokban. Az esélylatolgatás biztos hazai győzelmet ígért, ehhez képest elég nehézkesen szereztük meg a három pontot.

Már az első támadásunk gólt hozott; Yakimchuk vette fel a korongot, középre cselezte magát és a rövid felsőbe vágta a pakkot. A csarnokban mindenki várta a folytatást, helyette kiegyenlített a KMH; Veres kopizta le Yakimchuk akcióját. Nem volt nagy iram, ami a vendégeknek kedvezett. 04.52-nél Bán lőtt a kapura a kék vonalról, Ambrus Levente ebből nem sokat látott, vezetett az ellenfél. Az egyenlítésre a 13. percig kellett várni, ekkor Szigeti játszott vissza a kapu mögül, Yakimchuk pedig már a második találatát szerezte. 16.29-nél Szigeti került a büntetőpadra: az emberhátrány felét a KMH harmadában töltöttük és számos helyzetet alakítottunk ki.

A 2. harmad 4. percében a mieink kaptak technikai kisbüntetést, túl sok játékosunk volt a jégen. A 7. percben üres kapuig játszottunk egy helyzetet, ám az végül kimaradt. Mindkét kapu előtt adódtak jó lehetőségek, meglepetésre a vendégcsapat is veszélyes ellenakciókat vezetett. 29.20-nál szereztük vissza a vezetést, Foltin kék vonalas lövése becsúszott a KMH kapujába. 31.38-nál Filep megszerezte a pakkot, felkanyarodott és belőtte csapata negyedik találatát. 35.07-et mutatott az időmérő, amikor egy KMH-s kontra végén Soós helyezte a mieink hálójába a keresztbe pattanó korongot, 3-2-es vezetésünkkel zárult a 2. játékrész.

 A 3. harmad első percében Rácz Kristófot kiállították a játékvezetők, a hátrányt azonban kivédekeztük. Néhány másodperccel azután, hogy kiegészültek a mieink, a meccs legszebb akcióját láthattuk; Filep-Rácz-Kozma volt a korong útja, majd az üres kapuig játszott akciót Kozma góllal fejezte be. 58.46-nál a KMH még lehozta a kapusát a jégről, de az állás már nem változott, 5-3 lett a vége.

Junior együttesünk magabiztos győzelmet aratott egy nem túl magas színvonalú találkozón. Játékosaink csak annyit adtak ki magukból, ami a három pont megszerzéséhez kellett, valószínűleg tartalékoltak a másnapi, Fehérvár elleni mérkőzésre. Jan Bylesjö és Stefan Falk az alábbi értékelést adták a találkozóról:

„Ezen a meccsen nehezen találtunk rá a játékrendszerünkre. Sikerült nyerni, három pontot szereztünk, de ezt jobban felépített játékkal szerettük volna elérni. Úgy látjuk, hogy nagyot kell emelni a játékunk színvonalán a következő találkozóra. Biztosak vagyunk abban, hogy mindezt a játékosok is tudják és készek arra, hogy magasabb szinten hokizzanak az ifj. Ocskay Gábor JA elleni mérkőzésen.”

Debreceni HK-KMH SE 5-3 (2-2, 2-1, 1-0)
Gólszerzők:
Yakimchuk(2), Foltin, Filep és Kozma, illetve Veres, Bán és Soós

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok