Két nap, két meccs, négy pont

U 20-as együttesünk szombaton és vasárnap Győrben játszotta le az utolsó két kvalifikációs mérkőzését az osztrák junior bajnokságban.

A negyeddöntőbe jutásra sajnos már nem maradt reális esély, de így sem volt mellékes, hogyan zárják a mieink az idei szezont. A debreceni srácok 10+1 játékossal utaztak el Győrbe, így ezen a téren eleve jelentős előnyben voltak a házigazdák.

Jól indították a szombati találkozót a mieink, Rácz Kristóf jóvoltából már az első percben megszereztük a vezetést. 15.08-nál Antal góljával egyenlített a Győr, de a 17. percben Rácz újra előnyhöz jutatta a mieinket. A harmadban többet támadott, többször veszélyeztetett a debreceni együttes.

A 2. játékrész elején Sándor-Székely góljával kiegyenlítettek a hazaiak, majd 39.44-nél Karda találata már a hazai vezetést jelentette. Ebben a periódusban kiegyenlítődött a játék, a mieink két győri emberhátrányt védekeztek ki.

A 3. harmadban előbb 41.22-nél esett gól, ezt egyéni akcióból Bartók Péter szerezte. A játékrész során a hazaiak kétszer is emberhátrányba kerültek, ám a fórokat nem tudtuk kihasználni. Egészen az utolsó percig maradt a döntetlen állás, 59.27-nél azonban Görbea találatával hátrányban is a hazai gárda szerzett vezetést. A debreceni szakvezetők lehozták a kapusunkat, két másodperccel a lefújás előtt Kriukov értékesítette Rácz Kristóf átadását, így hosszabbításra mentettük a találkozót.

A ráadásban többet támadott a vendégcsapat, gól azonban nem esett, büntetőlövések következtek. Sokáig egyik csapat sem tudott előnyt kiharcolni, csak a 7. párban dőlt el a mérkőzés sorsa, Kovács Erik találatával a győriek otthon tartották a bónusz pontot.

Nagy küzdelemben egy ponttal gazdagodott a debreceni alakulat, akik tíz mezőnyjátékossal is végig egyenrangú ellenfelei voltak a három és fél sorral felálló hazai együttesnek. A mieink rengeteg munkát tettek bele a mérkőzésbe, 75 lövést küldtek az ellenfél kapujára. A kapunkban Ambrus Levente szintén kiválóan védett, 55 lövést hárított.

JAN BYLESJÖ és STEFAN FALK fenntartás nélkül dicsérték az együttesünket.

„A csapatunk az adott körülmények között nagyon jól teljesített. Csak két sorunk és egy kapusunk volt, mégis sikerült hosszabbításra vinni a meccset, és 65 percig keményen helytálltunk. A rávezetések során egészen a hetedik fordulóig tartottuk magunkat, ott azonban sajnos veszítettünk. A mieink minden dicséretet megérdemelnek azért, ahogyan végigdolgozták az egész meccset.”

Győri NEMAK ETO HC – Debreceni HK 5-4 bü (1-2, 2-0, 1-2, 0-0, 1-0)
Gólszerzők:
Antal, Sándor-Székely, Karda, Görbea és Kovács E., illetve Rácz Kr.(2), Bartók P. és Kriukov

 



Vasárnap délelőtt ismét megmérkőzött egymással a két együttes. Az alapfelállás nem változott, míg nálunk maradt a 10 mezőnyember, addig a győriek 18+2 játékost küldtek fel a jégre.

Az 1. harmad elején jobban összpontosítottak a hazaiak, a 3. percben Tamás és Sándor-Székely is betalált a mieink kapujába. A 13. percben Karda növelte a győri előnyt, nem egészen két perc múlva azonban Rácz Kristóf szépített. Az utolsó percben Kovács állította be a harmad végeredményét. A 2. játékrészben a kapu előtti játékban feljavultak a mieink, a 2. percben Kriukov emberelőnyben szépített, majd Yakimchuk és Rácz Kristóf találataival a 35. percben döntetlenre módosították az eredményt a debreceni srácok. A 3. harmadban is jól hokiztak a mieink. A 45. percben Rácz Kristóf megszerezte a vezetést és ezt már nem is engedtük ki a kezünkből. 58.17-nél a győriek megpróbálkoztak a kapusuk lehívásával, de 58.46-nál Foltin üres kapus találata végképp eldöntötte a mérkőzést.

A második győri meccsen is nagyot harcolt és végig kiválóan teljesített a kis létszámú debreceni különítmény, akik nem álltak be védekezni, hanem offenzív játékkal fektették két vállra az ellenfelüket. A második találkozón 41 alkalommal célozták meg a győri kaput, ami elegendő is  volt a két gólos győzelemhez.

JAN BYLESJÖ és STEFAN FALK ezúttal sem fukarkodtak az elismerő szavakkal.

„Ez már a második mérkőzés volt, amelyet 10+1 játékossal csináltunk végig, mindössze 12 órás pihenővel a két meccs között. Azt kell mondani, hogy le voltunk nyűgözve attól a magas színvonaltól, amelyen a srácok hokiztak, a nagy hátrány ellenére. Az első találkozón 75 lövést küldtünk kapura és a második meccsen is folytattuk a támadó játékot, több, mint 40 lövéssel. Gyengén kezdtünk, de a második harmadban sikerült visszajönni a mérkőzésbe. Általában az ilyen helyzetekben egészen másként alakulnak a dolgok. A kevés játékossal rendelkező csapatnak nagyon nehéz megfordítani a meccset, de a srácok éppen ezt tették és a győzelmet is a találkozó késői szakaszában szerezték meg. Mindez fantasztikus befejezése volt az egész szezonnak és a csapat megmutatta, hogy mindig képesek keményen küzdeni.”

Győri NEMAK ETO HC – Debreceni HK  4-6 (4-1, 0-3, 0-2)
Gólszerzők:
Tamás, Sándor-Székely, Karda és Kovács E., illetve Rácz Kr.(3), Kriukov, Yakimchuk és Foltin

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok