Innsbruckba utaznak a juniorok

Junior együttesünk augusztus 16-án 20.00 órakor indul útnak Innsbruckba, ahol a következő két nap folyamán két felkészülési mérkőzést játszanak. Ellenfelük az osztrák junior bajnokságból (EBYSL) jól ismert HCI TWK Innsbruck „Die Haie” csapata lesz.

Az elmúlt idényben a Cápák eléggé harmatosan szerepeltek; mindössze 9 pontot szerezve az utolsó helyen végeztek az A-csoportban, míg a mieink 38 ponttal lettek ötödikek a B-ben. A bajnoki pontvadászatban a két gárda egy alkalommal találkozott, akkor a debreceniek nyertek 3-2 arányban. Az összehasonlítás egyébként okafogyott is lehet, mivel valószínű, hogy a korosztályváltások miatt a csapatnévsorok mostanra mindkét oldalon jelentősen átalakultak. Ezúttal nem is az eredményesség a fő cél, hanem a minél alaposabb felkészülés a hazai- és az osztrák junior bajnokságra. A mieink az UTE elleni 5-1–es győzelmük után bizonyára egészséges önbizalommal lépnek majd pályára, soraikat a szakvezetés három ifi korú légióssal is erősíti.

A  DHK utazó kerete a következő: Gönczi L., Belomoev – Kriukov, Markov, Smirnov, Papik, Varga, Nagy Z. – Filep, Kozma, Rácz, Ivanov, Takács, Szigeti, Yakimchuk, Bartók, Borbát, Fórián, vezetőedző: Jan Bylesjö, másodedző: Stefan Falk

Az innsbrucki edzőmérkőzések alakulásáról tájékoztatni fogjuk az érdeklődőket.

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok