Hozzánk is eljött a mikulás

Régi hagyomány egyesületünknél, hogy december elején felkérjük a Mikulás bácsit; látogasson el hozzánk a Debreceni Jégcsarnokba.

Az idén Miklós nap előestéjét sikerült vele egyeztetni, így alig ért véget (nagy debreceni győzelemmel!) a szerda délutáni U 18-as mérkőzés, máris megkezdődött a Mikulás-várás. A nagy pálya gyorsan négy kispályává alakult át és azonnal ellepték a jeget a Debreceni Hoki Klub legifjabb sportolói.

A piros mezesek között rövidesen fekete-arany színekbe öltözött játékosok is feltűntek, megérkeztek a DEAC felnőtt csapatának játékosai és láthatólag jó kedvűen vetették bele magukat a jégen folyó küzdelmekbe.

Nem sokkal hat óra után az alkalomhoz illő zenei felvezetéssel a Mikulás bácsi is a jégre lépett. A bennfentesek között kisebb vita kezdődött; néhányan állították, hogy nem a Mikulás bácsi jött meg, hanem „Mikuláron bácsi”, a gyerekhadat azonban hidegen hagyta az esetleges különbség. Lám, mégis csak a ruha - piros sapka, piros kabát - teszi a Mikulást… Ezután a Piros kabátos bácsit illő módon leültették, mivel nagyon elfáradt szegény a lappföldi edzői öltözőből idáig vezető úton és elkezdődött az ajándékok kiosztása.

A asszisztensek sorban szólították a gyerekeket és a jók annak rendje és módja szerint megkapták az ajándékaikat. Némi zavart okozott, hogy a Kovács-gyerekek mögött Kovács Bronson is beállt a sorba, de a Mikulás bácsi eltanácsolta, mondván: Te nem voltál elég jó!  Bronson a 3. helyen áll a hátvédek kanadai táblázatán, kíváncsiak vagyunk, ha jövőre ő lesz az első, kaphat-e majd Mikulás-csomagot?!

Az ajándékok kiosztása után remek hangulatban folytatódtak a mérkőzések, ha nem is kivilágos-kivirradtig, csak a következő edzés kezdetéig. Hiába, így megy ez a hokisoknál…  A jövő évben aztán újra várjuk a Mikulás/Mikuláron bacsit!
 

 

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok