Győzelem remek hajrával

Az ötödik előkészületi mérkőzésére készülődött augusztus 30-án délután a DHK U 20-as csapata.

A csütörtöki találkozóig már négy győzelemnél tartottak, nyilván bíztunk abban, hogy sikerül eredményesen zárni a sorozatot a legerősebbnek tűnő edzőpartner, a MAC ellenében.

A tavalyi döntős fővárosi alakulat nehéz diónak ígérkezett, bár az elmúlt idény néhány meghatározó játékosát nem találtuk meg a MAC aktuális keretében. A mieink 14+2 játékossal álltak fel a találkozóra. A várakozásoknak megfelelően végig fej-fej mellett haladtak a küzdő felek.

Az 1. harmadban a mieink Kozma találatával szereztek vezetést, de a vendégek az utolsó percben kiegyenlítettek. A 2. játékrészben Yakimchuk góljával ismét nálunk volt az előny, a záró harmadban azonban erősített a MAC, újra egalizáltak, sőt átvették a vezetést is. A mérkőzés végén Filep előbb Yakimchuk, majd Kozma átadásából kétszer is meglepte a vendégeket, így a mieink nagy hajrával szép győzelmet arattak.

Jan Bylesjő vezetőedző elismeréssel nyilatkozott a játékosairól: „Ez volt az ötödik, utolsó felkészülési meccsünk és egyben az eddigi legjobb. A csapat struktúrája lassan beépül a játékosokba, akik minden egyes találkozóval egyre inkább magukévá teszik az általunk alkalmazott játékrendszereket. A srácok nagyon jól reagáltak azokra a dolgokra, amelyeket megbeszéltünk és gyakoroltunk. Már csak néhány kisebb részletet kell kidolgoznunk, de közben jól haladunk előre. A múlt héten az emberelőnyös/emberhátrányos játékra fókuszáltunk és kezdjük megközelíteni a kívánt szintet. Az emberhátrányos játékunk lenyűgöző volt a mai napon, a mieink valóban önfeláldozóak voltak és mindent elkövettek, hogy visszaszerezzék a korongot.”

U 20 felkészülési mérkőzés
DHK-MAC 4-3 (1-1, 1-0, 2-2)
Gólszerzőink:
Filep (2), Kozma és Yakimchuk

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok