Egy nap, két győzelem az U 12-ben

December 2-án az U 12 A és C csapatunk egyaránt hazai pályán szerepelt és nagy örömünkre mind a két együttes győztesen hagyta el a jeget.

Bár ebben a korosztályban hivatalosan nem számolják az eredményt, az edzők és a játékosok is ugyanúgy számon tartják, mint a „nagyok” teljesítményét. A mérkőzés után a korosztályos vezetőedzők értékelték a tapasztalatokat.

DHK-UTE B

2018.12.02. 13.15 Debreceni Jégcsarnok

Máthé Csaba vezetőedző:

„Kiegyensúlyozott mérkőzés volt, talán a mezőnyben kicsivel jobban tudtunk építkezni, mint az ellenfél. Ennek az eredménye az lett, hogy sikerült felülkerekedni és a végén mi örülhettünk jobban. Viszont sokat kell még dolgozni a részleteken, mert bizonyos helyzetekben olyan hibákat követtünk el, amelyek az ellenfél többszöri elfutásához vezettek. Örvendetes, hogy mindkét kapusunk kiválóan védett, így sikerült kapott gól nélkül lehozniuk a mérkőzést. Gratulálok a csapatnak!”

 

DHK C-DVTK C
2018.12.02. 16.45 Debreceni Jégcsarnok

Mezei Barna vezetőedző:

„Ismételten egy gól döntött a mérkőzés győzteséről, örömteli, hogy ezúttal mi nyertünk az előző mérkőzésen elszenvedett egy gólos vereség után. Ezen a meccsen jobban küzdöttünk. Gyengén kezdtük a találkozót, de még az első harmad közepén sikerült váltani. A gyorsan bekapott két gól után szép akciókat dolgoztunk ki és sikerült faragni a hátrányból. A második és a záró harmadban már nem kaptunk gólt, köszönhetően a jó védekezésnek, meg a jó kapusteljesítménynek, viszont három gólt is szereztünk. Külön öröm számomra, hogy a góljainkat látványos passzjáték előzte meg. Az egész csapatot dicséret illeti a mai teljesítményéért, főként azért, mert hátrányból sikerült győzni.”

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok