Csoportjában az 5. helyen végzett a magyar válogatott

A várakozásoknak megfelelően az orosz válogatott nyerte a 29. Téli Universiade férfi hoki tornáját, a magyarok ötödikek lettek a csoportjukban.

Mint ismeretes, a magyar válogatott keretének tagja volt a debreceni junior védőjátékos, DARABOS KRISZTOFER, és a debreceni gyökerű fiatal csatár, Könczei Áron is. Közülük Krisztofer vállalta, hogy visszatekint a mieink utolsó három csoportmeccsére.

„Csehország ellen nem éreztük azt, hogy a kapott gólok száma egyenes arányban lenne a játék képével, nem volt ekkora különbség a két csapat között. Az első harmadban kifejezetten jól kezdtünk, de  a gólok csak a mi kapunknál estek és lassan sikerült a fejünk fölé nőniük. Nagyon jó volt látni, hogy Kafka (a szezon elején a DEAC játékosa volt) bekerült a cseh válogatott keretébe, sőt ellenünk még egy szép gólt is sikerült szereznie. A találkozó után a közös fotó természetesen nem maradhatott el.”

CSEHORSZÁG – MAGYARORSZÁG 7-0
 

„Oroszország ellen bekövetkezett az, amire mindenki számított, igazából esélyünk nem volt. Mérkőzés előtt azt a feladatot kaptuk, hogy a kapunk elől keményen toljuk ki az embereket és ne érdekeljen minket az, hogy melyiknek hány KHL vagy éppen NHL- meccse van. Az elsődleges cél a játék élvezete volt. Mindenki érezte; nem biztos, hogy élete során lesz még lehetősége arra, hogy ilyen játékosokkal egy jégre lépjen. Az orosz hoki rendelkezik a legszebb játékképpel és az én szememben ők jelentik a jégkorongozás csúcsát. Fantasztikus, leírhatatlan érzés volt, hogy lehetőségem nyílhat egy lövést elereszteni az orosz kapu irányába, vagy az, hogy leütközhetek egy ilyen szinten álló játékost. Végül egy  alkalmam volt arra, hogy a kapu felé pattintsam az elém csorgó pakkot, amit egy hősiesen becsúszó orosz védő blokkolni tudott. Aztán még fél percig mosolyogtam a csere után a padon, hogy majdnem tudtam egyet kapura lőni! Ez elsőre viccesnek hangzik, de a statisztika megmutatta, miért is voltam boldog a lehetőségtől; ha jól emlékszem, körülbelül 73-12 volt a kapura lövések aránya. Nem akarok a többiek nevében nyilatkozni, de szerintem senkiben nem maradt negatív érzés, bár legyőztek minket, emelt fővel távozhattunk a telt házas mérkőzésről.”

MAGYARORSZÁG – OROSZORSZÁG 0-8
 

"Szlovákia ellen 4-0-ás vereséggel zártunk. Talán az ő játékuk volt a legkönnyebben kiismerhető számunkra, már korábbról ismerős volt a stílusuk, mivel szomszédos hoki-nemzetről van szó. Velük szemben nem éreztem nagy különbséget, csak úgy mint a csehek és az amerikaiak ellen sem, ennek ellenére mindenkit megvertek a téli olimpián, kivéve az oroszokat, akik 2-1-re győztek ellenük a csoportban."

SZLOVÁKIA – MAGYARORSZÁG 4-0
 

"A góllövés terén kellett volna javulnunk, hiszen a helyzeteink megvoltak, de a gólok elmaradtak. A Japánok ellen háromszor betaláltunk, azután a további 4 meccsen összesen egy gólt tudtunk szerezni. A munkával és a küzdeni akarással nem volt probléma, mindenki tudta, hogy a hazánkat képviseljük és ennek megfelelően mentünk ki a pályára. Hatalmas megtiszteltetés és örökké tartó élmény marad számomra a 29. Téli Egyetemi Olimpia. Nagyon örülök, hogy eljuthattam Szibériába, azon belül Krasnoyarsk-ba, megtapasztalhattam, milyen érzés Oroszországban lenni és milyen az orosz kultúra."

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok