A védelem és a légiósok nagy napja

Szeptember 13-án este Székesfehérváron játszották az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és a Debreceni HK idei első mérkőzését.

Az előzetes esélylatolgatás nem sok esélyt adott a mieinknek, különösen úgy, hogy Jan Bylesjö újra csak 13 debreceni mezőnyjátékost tudott a pályára küldeni. Az nem volt kétséges, hogy a fiúk harcolni fognak, ameddig erejükből futja, az volt csupán a kérdés, meddig bírják majd az egyenlőtlen küzdelmet?!

Gönczi Lajos kezdett a DHK kapujában és azonnal bizonyította is a kvalitásait. Az akadémisták rögtön nekiugrottak a vendégcsapatnak, támadtak, sokat lőttek kapura. 09.35-nél mégis a mieink jutottak vezetéshez, Yakimcsuk szólója ért gólt. Az 1. harmadban 17-2 volt a kapura lövések aránya, a védelem azonban remekül működött, kivédekeztük Gönczi Lajos 2 percét és egy technikai kisbüntetést is. A 2. játékrészben tovább nyomott a hazai alakulat, a kapura lövéseket 10-5-re nyerték, az eredmény azonban nem változott. A mieink szilárdan védekeztek, pedig összesen 6 percet játszottunk emberhátrányban. A 3. harmadban ismét 6 percet kellett emberhátrányban eltölteni, a fehérváriak nyomása – ha lehet – még tovább fokozódott. 58.11-nél az akadémisták vezetőedzője, Andrej Brodnik döntő lépésre szánta el magát, Yakimchuk kiállításánál lehozta a kapusát is. 58.39-nél Vincze Gergő kiegyenlített, a fehérváriak az utolsó pillanatban mentették hosszabbításra mérkőzést. A hosszabbításban egyik háló sem rezdült meg, a büntetőlövésekre maradt a kérdés; kié lesz a bónuszpont? A válaszra az ötödik körig kellett várni, amikor Markov Andrei betalált, így győztesen hagytuk el az Ördögkatlan jegét.

A fehérvári támadók és a debreceni védekező szekció óriási csatáját hozta ez a mérkőzés. Bár a kapura lövési kísérletek aránya (48-11) jól szemlélteti a hazai fölényt, a gólokban ez nem mutatkozott meg. Gönczi Lajos egészen hihetetlen, 97,92 %-os védési hatékonyságot produkált, a védőmunkában valamennyi játékosunk extra teljesítményt nyújtott, az orosz légiósok hozták a gólokat, a CSAPAT pedig elhozta Fehérvárról két pontot.

A svéd edzőpáros, Jan Bylesjö és Stefan Falk az alábbiak szerint értékelte a mérkőzést. „Nehéz meccset vívtunk csütörtökön, kemény csaták zajlottak a mezőnyben és a kapuk előtt egyaránt. A hazai csapat sokat birtokolta a korongot, sokat lőttek kapura és számos helyzetet dolgoztak ki valamennyi játékrészben. A mieink nagyszerűen dolgoztak úgy a blokkolások, mint a korongszerzés területén. Ezzel egy időben kapusunk, Gönczi Lajos is nagy formában volt, kiváló hatékonysággal védett. Yakimchuck az első harmadban gólt szerzett, ezután 0-1-re állt a mérkőzés egészen addig, míg csak 1 perc és 21 másodperc maradt hátra a játékidőből. A fehérváriak azonban kaptak egy emberelőnyt és lehozták a kapusukat is. Kiegyenlítettek, de a hosszabbításban maradt a döntetlen, a végeredményt büntetőlövéseknek kellett eldönteni. Rácz és Markov belőtték a büntetőiket, Gönczi pedig 5 büntetőből négyet hárított, biztosítva, hogy az ötödik párban megszerezhessük a győzelmet.

Csapatunk nagyot küzdött ezen a mérkőzésen, ismételten bizonyítva, hogy nem lehet őket megtörni. Az ilyen mentalitás nagyon fontos számunkra. Mindez lenyűgözött minket és elégedettek vagyunk azzal, ahogyan a játékosaink dolgoztak, önfeláldozóan harcoltak a csapatukért és csapattársaikért. Bízunk abban, hogy erre a mentalitásra tudunk majd építeni és képesek leszünk folyamatosan fejleszteni a játékunkat a következő meccsekre.”

ifj. Ocskay Gábor JA – Debreceni HK 1-2 bü (0-1, 0-0, 1-0, 0-0, 0-1)
Gólszerzők:
Yakimchuk, Markov, illetve Vincze G.

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok