Utánpótlás körkép

A utánpótlás korcsoportok némelyikében a helyosztóknál tart, másutt már befejeződött a hazai pontvadászat. Mindenképpen időszerű, hogy ez alkalommal röviden összefoglaljuk a DHK csapatainak helyzetét, szezonvégi eredményeit.

Az U 12/A és B csapataink befejezték a 2015-2016-os szezont. 
A kölyök korosztályos alakulat 03.22-én este kezdi meg a helyosztó mérkőzéseket a Felcsík csapata ellen. A két győzelemig tartó párharc tétje a magyar bajnokság 9. helye. U 14-es játékosainknak jó esélye van a győzelemre, ám ezért rendesen oda kell tenni magukat a jégre. Az első mérkőzés végeredménye: DHK-Felcsík SK 2-3 hu (0-0, 2-2, 0-0, 0-1)

Az U 16-os együttesünk 18 csapat küzdelmében az 5. helyen zárta bajnokságot. Ezzel serdülő csapatunk jogot szerzett arra, hogy részt vegyen a Rookie Cup idei összecsapásain, melynek során az olaszországi Ritten-ben (Renon) a Jesenice és a Villach fiataljaival találkoznak. Az első meccsen: HD Mladi Jesenice-DHK 2-4 (0-1, 0-3, 2-0)

European Rookie Cup
Fotó: European Rookie Cup

Az U 18-as csapat igen hosszú, kétfrontos (magyar bajnokság és EBJL) menetelést zárhat 03.26-án, reméljük, szép sikerrel. Az EBJL alapszakaszban a B csoport 4. helyén végzett a gárdának nem sok hiányzott a rájátszásba kerüléshez, ezúttal pedig a hazai 5. helyezés a tét. György István edző tanítványai két elvesztett mérkőzés után két szép győzelmet (4-1 és 9-4) arattak az UTE együttese ellen, így szombaton már a döntő, 5. meccs következik.

György István edző így értékelte a nagy gólkülönbségű idegenbeli sikert: „Tipikus ki-ki meccs volt, hajtottak a csapatok, szép számmal akadtak helyzetek mindkét oldalon. A „húzóembereink” szerencsére igen jó napot fogtak ki, folyamatosan gyártották a gólokat. Külön ki szeretném emelni kapusunk, Gönczi Lajos teljesítményét, aki bravúrok sorát mutatta be. Mindezek ellenére nagyon sok helyzetet kihagytunk, a helyzetkihasználással tehát nem lehettem elégedett. Mivel sok gólt kapunk, az 5. mérkőzésen jobban oda kell majd figyelni a védekezésre. Az UTE kiváló csapat, sok jó képességű játékossal rendelkezik. Ha őket sikerül semlegesíteni, akkor nem lehet komoly baj. A játékosaimat mentálisan frissnek, fizikailag felkészültnek érzem, remélem, hogy 100 %-on tudunk pörögni szombaton, a döntő mérkőzésen.”

A juniorok győzelemmel kezdtek a 03.20-án a Vasas otthonában. Ha megnyerik a 24-ei, debreceni meccset, akkor bronzérmes pozícióban zárnak, ami becsülendő teljesítmény, különösen a gyenge szezonkezdés után. Az első összecsapás nem volt éppen izgalommentes. A csapat kissé belealudt a meccs elejébe, 2 góllal ellépett a hazai gárda, a második találatot ráadásul emberhátrányban szerezték. A mieink alig egy perccel később Godó révén kihasználták a fórt, de a második harmadot ismét Vasas-gól vezette be. Szerencsére sikerült felzárkóznunk, Kuleshov, majd Molnár Dávid jegyezte az újabb találatokat. A 3. játékrészben ismét Kuleshov adta meg az alaphangot; már a második gólját szerezte. 58.30-nál a Vasas lehozta a kapust, Godó betalált üres kapuba, 15 másodperccel később viszont újra szépítettek a fővárosiak. Nyolc másodperccel a lefújás előtt a kapunk előtti kavarodás után még videózni kellett, ami számunkra kedvező eredményt hozott, így maradt az 5-4-es DHK győzelem.

Ladányi Balázst, a juniorok edzőjét a mérkőzés tanulságairól és a párharc esélyeiről kérdeztük. „ Az első meccsből egy nagyon fontos következtetés levonható, miszerint ilyen kiélezett párharcban nem lehet gólokat ajándékozni az ellenfelünknek, mivel itt sokkal rövidebb idő és lehetőség áll rendelkezésre a javításra! Különösen, hogy két, szinte azonos képességű csapatról van szó és a rájátszás – éppúgy, mint a felnőtteknél – szinte egy másik bajnokságot jelent. A napi forma, a pillanatnyi diszpozíció dönti el, hogy ki nyeri a mérkőzést. A játékosok aznapi mentalitása dicsérhető, nem zuhantak össze a bekapott gólok és a hátrányban való játék miatt. Nem próbálták kitalálni a saját taktikájukat, követték az edzői elképzeléseket. Bízom benne és dolgozunk rajta, hogy a csapat motivációja a második mérkőzésen is azon a szinten égjen, mint az előző találkozón.”

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok