Szezonértékelő U 10

A szezont 41 igazolt játékossal kezdtük meg, ami ebben a korosztályban a legnagyobb létszám, amivel dolgoztam.

A felkészülés 2016. augusztus 1-től kezdődött el, az első héten heti 2 száraz és 3 jeges edzéssel, majd a továbbiakban heti 3 száraz és 3 jeges edzést tartottunk. Az augusztusi edzéseken a részvétel 70% körül volt a nyaralás és más nyári programok miatt. A felkészítő munka az iskolaév kezdete után is folytatódott, de már lényegesen nagyobb létszámmal.

Szeptember 24-én budapesti tornával indult a bajnoki szezon, amelyen tizenkét mezőnyjátékossal és egy kapussal vettünk részt. Szeptember 25-én a Fórum Debrecen Bevásárlóközpontban 8 gyerekkel hokis bemutatót tartottunk. Az MJSZ által kiírt tornákon három (A,B,C) csoporttal szerepeltünk; novemberben A,B és C tornákon, decemberben két C és egy A tornán vettünk részt. Januárban ott voltunk az MJSZ országos ünnepi tornáján a Népligetben, majd februárban újra A,B és C tornákon játszottunk, március és április hónapban pedig további egy-egy tornán szerepeltünk. Problémamentesen rendeztük meg a hazai kötelező sorozatokat.



Februárban indult a korcsolyatechnikát fejlesztő program, ami a műkorcsolya edzők vezetésével nagyon hasznos és eredményes kezdeményezésnek bizonyult.

A következő szezonra mintegy 20 gyereket tudunk átadni az U 12-es csapatnak, ahol tovább gyarapíthatják majd a tudásukat. A mini korosztályban előirt tudásanyagot elsajátították, az edzéslátogatás gyakoriságától és az egyéni fogékonyságtól függő színvonalon. A létszámunk a szezon közben gyarapodott, ugyanis a tanfolyamról 6 új játékos érkezett a korosztályunkba.

Prakab Gábor, edző


Debreceni Hoki Klub U 10

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Pizza Via
  • Ádám Mosó
  • Debreceni Jégcsarnok