Szezonértékelő /ifi/ -

Aki a 2017-18-as szezon kezdete előtt rápillantott ifi csapatunk névsorára és a vetélytársak listájára, joggal minősíthette a társaságot és a kilátásokat „ígéretesnek”.

U 18-as játékosaink azóta maguk mögött hagyták az idényt, az alapszakaszt az 5. helyen zárták, a végelszámolásban pedig a hatodik helyezést érték el. Minthogy mi a szezon tényleges képére vagyunk kíváncsiak, ami a számok mögött húzódik meg, MÁTHÉ CSABA edzővel beszélgettünk, aki nem sokkal az idény kezdete után vette át a korosztály irányítását.
 

- Szerinted ígéret maradt a csapatod, vagy igazolták a várakozásaidat?

M.Cs.: Úgy vélem, hogy valóban jó keretünk volt, amellyel igyekeztünk a lehető legjobban gazdálkodni. Az eredmények értékelése során azonban több tényezőt is figyelembe kell vennünk. Először azt, hogy az ifi keretből többen feljátszottak a junior korosztályba, nekik két fronton is helyt kellett állniuk. Sőt, előfordult, hogy a két korosztály mérkőzése egy napra került, ilyenkor a keretet meg is kellett osztani. Maga a bajnokság igencsak rövidre sikeredett, mivel nem neveztünk az EBEL ifibe, a hazai alapszakasz mindösszesen 15 meccsből állt, ami eleve roppant kevés. Számunkra ez legfeljebb annyiban volt kedvező, hogy az alapszakasz folyamán viszonylag korán kiderült; benn vagyunk a negyeddöntőben, így a középdöntők időszakában a top-játékosoknak csak egy fronton kellett helytállniuk. Úgy gondolom, hogy a terhelés összességében elviselhető volt, még az imént említett húzóemberek számára is. Szerettem volna néhány játékost felzárkóztatni a meghatározó emberek mögé, ám ez több esetben is kudarcba fulladt, mivel az érintettek nem jártak rendszeresen edzésre. Kemény tréningek híján viszont nem lehet fejlődni, szintet lépni. A sérülések sem kerülték el a csapatunkat, az eleve kevéske létszámmal így még kevesebb manőverezési lehetőségünk maradt. A top-játékosokat a tervezettnél többször kényszerültem becserélni, viszont így képesek voltunk a magunk javára fordítani mérkőzéseket. Az alapszakasz mérlege egyébként nem volt rossz; 9 meccset nyertünk, plusz egyet hosszabbításban, egyszer ráadásban, négyszer pedig rendes játékidőben szenvedtünk vereséget. Az utóbbiak között volt két vereség a Csíkszereda, egy a Fehérvár ellen, egyszer pedig a Pesterzsébettől kaptunk ki, ez volt az a találkozó, amikor összesen tíz játékost tudtunk benevezni. A negyeddöntőben mutatott teljesítményünket alapjaiban határozta meg az enyhén szólva „furcsa” lebonyolítási rendszer, amely szerint az alapszakaszt követően másfél hónapig nem játszottunk tétmeccset! Nem voltunk játékban, ez is közrejátszott abban, hogy egy alkalommal vereséget szenvedtünk az UTE csapatától. A leginkább bosszantó az volt, hogy mindkét meccset (1-2 és 3-2) végigtámadtuk, de képtelenek voltunk gólt szerezni. Így is csak idegenben szerzett több góllal ment tovább az UTE, hajszál híján maradtunk le tehát a negyeddöntőről! Végül 30 ponttal végeredményben a 6. helyen zártunk, a Győr lett az ötödik 32 ponttal, ők viszont már az alapszakaszban is 2 találkozóval többet játszottak, mint a mieink.
 

- Hogyan értékeled a játékosaid egyéni teljesítményét?

M.Cs.: A kapusok teljesítményével elégedett voltam. Gönczi Lajos 11 meccsen szerepelt és 92 %-os védési hatékonyságot produkált, rendszeresen védett az U 20-ban is. Ambrus Levente 18 találkozón játszott, 91,9 %-os védési hatékonysággal dolgozott. Mindketten eljutottak a válogatottságig, ott voltak az ifi VB-n, Lajos a magyar, Levente a román válogatott színeiben. A hazai mezőnyjátékosok közül Kozma Ferenc, Filep Zsombor, Rácz Kristóf és Nagy Zalán nyújtott kiugró teljesítményt, de még Varga Tamást is ide sorolhatom. A szezon elején bíztam abban, hogy további mezőnyemberek is felzárkóznak hozzájuk, de ez jobbára sikertelen maradt. A legjobb pontszerzők statisztikájában Filep és Kozma egyaránt a 16. helyen zárt 31 ponttal, míg Rácz és Kriukov 27-27 ponttal jöttek be a 26. helyre. A statisztika csalóka, mivel a mi játékosaink kevesebb mérkőzésen szerepeltek (Filep 13, Kozma 14, Rácz K. 10), az előttük állók 19-27 meccsen gyűjtötték össze a pontjaikat. A gondok ellenére többen képesek voltak fejlődni, szintet lépni, elsősorban az imént említett csapattagok, közülük is ki kell emelni az idei U 18-as világbajnokságon résztvevő Kozma Fecót. Bízom abban, hogy ezek a srácok – nyilván a megfelelő edzésmunka elvégzése nyomán – rövid időn belül a debreceni felnőtt csapatban is bemutatkozhatnak majd.
 

- Korábban azt mondtad, hogy a játékosaid ebben a szezonban nem kaptak kiugróan magas terhelést. Ennek ellenére a társaság „leült” az idény végére, az alapszakasz utolsó meccsein kétszer alulmaradtak a Csíkszeredával szemben, a negyeddöntőben ugyan megnyerték az UTE elleni hazai találkozót, de az ellenfél jutott tovább.

M.Cs.: Ne feledkezzünk meg arról, mekkora volt a létszámprobléma, mind a junior, mind az ifi korosztályban. Az ifik vitték a junior csapatot is, nélkülük nem tudtuk volna végigcsinálni az U 20-as bajnokságot, az EBYSL-ről nem is beszélve. Az idény vége felé egyre-másra sérültek meg a mieink. A negyeddöntőről sérülés miatt hiányzott Nagy Zalán, az első összecsapás során Kozma is megsérült, mindkét találkozón serdülő játékosokkal egészítettük ki a csapatot. Nyilván más gond is volt, azon kívül, hogy kevesen voltunk. A negyeddöntőben összesen 3 gólt kaptunk az UTE-től, ami elfogadható, az volt a baj, hogy hiába támadtuk végig mind a két találkozót, nem tudtunk gólt lőni. Általában 3 játékosom volt képes a gólszerzésre, a többiek nem tudtak felnőni a feladathoz. Mindezt nyilván jól látta és kihasználta a negyeddöntőbeli ellenfelünk, az már csak hab volt a tornán, hogy mindkét kapusuk éppen ellenünk védett csúcsformában és ahogyan az lenni szokott, egy pici szerencsénk sem volt.
 

- Mit gondolsz, milyen lesz a következő szezon ifi csapata?

M.Cs.: A 2000-ben született játékosaim korosztályt váltanak, felmennek a juniorba, ahol szerintem megállják majd helyüket. Biztos vagyok abban, hogy a 2001-es játékosok közül Filep Zsombort és Kozma Ferencet is a juniorban kell versenyeztetni. A helyükre tehetséges fiatalok érkeznek a serdülő korosztályból, nem lehetetlen, hogy a 2003-as játékosok között is lesz néhány srác, akiket alkalomadtán ki fogunk próbálni. Bízom abban, hogy valamennyien jó teljesítményt produkálnak majd, úgy a hazai bajnokságban, mint az EBEL ifiben.

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok