Csalódást keltő eredmények

A elmúlt héten két idegenbeli mérkőzéssel folytatódtak a bajnoki küzdelmek az U 14 A csapatunk számára. A mieink csütörtökön a Vasas SC, míg szombaton a Győri ETO HC vendégeként léptek jégre. A találkozókat György István edző értékelte.

„Az erdélyi túrát követően tisztában voltunk azzal, hogy a hátralévő három mérkőzésünket nyernünk kell, ha oda akarunk kerülni az 5-8. hely valamelyikére. Ezért fokozott figyelmet és kemény munkát kértem a játékosoktól.

A Vasas SC ellen kiegyensúlyozott első harmadot játszottunk a házigazdákkal, kétszer is sikerült vezetést szereznünk, de huzamosabb ideig nem tudtuk megtartani, mivel becsúsztak azok a gyermeteg hibák, amelyek ránk az egész szezonban jellemzőek voltak. Keményen megdolgoztunk a gólokért és könnyelműen, puhán védekezve, eladtunk olyan korongokat, amilyeneket ezen a szinten már nem szabad. A második harmadra visszaesett a játékunk, a Vasas volt kezdeményezőbb, nekünk csak kósza lehetőségeink akadtak. Így is sikerült ismét vezetést szereznünk, de egy újabb hibát követően már megint egyenlő volt az állás.

A harmadik harmadra sem változott a játék képe, kicsit kiegyenlítettebb hokit láthattunk, de gólt egyik csapatnak sem sikerült szereznie, így maradt a hosszabbítás. Pár másodperccel a meccs vége előtt a Vasasnak sikerült megszereznie a győztes találatot, így csak egy pont jutott nekünk ezen az estén.

Vasas SC-Debreceni HK 4-3 hu (2-2, 1-1, 0-0, 1-0)
Gólszerzők:
 Szemerei (2), Szűcs és Varga, illetve Széles, Fehér Z., és Szeferinkin


A Győri mérkőzés előtt egy játékos edzéssel próbáltam a srácokból kirázni a fáradtságot, ami szemmel láthatóan sikerült is, így pozitív előjelekkel utazhattunk Győrbe. Nagyon bíztam a sikerben, de újabb vereséggel zártunk. Teljes mértékben kiegyensúlyozott volt a játék, megvoltak a helyzetek mindkét oldalon (mindkét kapus remekül védett), ám gólokban ezúttal sem sikerült az ellenfél fölé nőni. A munkamorál, a győzni akarás nem olyan volt, amilyet egy sorsdöntő mérkőzés megkíván és a kiélezett helyzetekben csakis úgy maradhatunk állva, ha a munkát is belefektetjük.

Nagyon csalódott vagyok, ugyanis ezzel elúszott minden esélyünk, hogy a legjobb nyolcba kerüljünk. Még inkább csalódásra ad okot néhány játékosom mentalitása, munkamorálja, amivel nem tudok megbékélni. Lehet veszíteni tisztességesen, minden energiát beleadva, de így nem, és számomra ez a legfájóbb. Sajnálom azokat a játékosaimat, akik mindvégig keményen dolgoztak, hogy sikerüljön a kitűzött célt elérni, de nem bírták el azt a terhet, amit a társaik raktak a vállukra. Nem az a csapat vagyunk, amelyben van két-három egyéniség, akik mérkőzéseket döntenek el. Pontosan ezért kellett volna kőkemény munkával összeszorgoskodni a nyolcba kerüléshez szükséges pontokat, de sajnos nem így történt. Természetesen ezek a meccsek is tanulságosak voltak, levontuk a konzekvenciákat belőlük, úgy edzői, mint csapatszinten egyaránt.”

Győri NEMAK ETO HC-Debreceni HK 3-1 (0-0, 1-1, 2-0)
Gólszerzők:
Csémi (2), Koczkás, illetve Fehér Á.

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok