Bravúros fordítás a meccs végén

Utolsó hazai alapszakasz mérkőzését játszotta január 11-én este Újpesten a DHK junior csapata.

Az előjelek nem voltak igazán kedvezőek, a sérült Lányi és Filep mellett a belázasodott Kozma sem tarthatott a csapattal, végül 13 mezőnyjátékossal indultunk el a fővárosba. A nívós kerettel rendelkező újpestiek részéről az volt várható, hogy hazai pályán megpróbálnak majd erődemonstrációt tartani.

A mérkőzés elején az újpesti alakulat komolyan nekiugrott a mieinknek; agresszív játékkal nagy nyomást helyeztek ránk, sorozatban eresztették el a lövéseket. A debreceni legénység védekezésre rendezkedett be, a kapuban Gönczi Lajos magabiztosan kezdte a találkozót. 07.04-nél megszereztük a vezetést; Kuleshov fülelte le az újpestiek indítási kísérletét és nem hibázott. A gólszerző néhány pillanattal később egy ütközésnél megsérült, 12 mezőnyemberrel folytattuk a mérkőzést. A hazaiak nagy erőket mozgattak meg az egyenlítésért, de a debreceni gárda szilárdan védekezett. 14.28-tól Nagy Zalán töltött 2 percet a büntetőpadon bottal akasztásért, a hátrányt azonban sikerült kivédekezni. Az 1. harmadban néha nyomasztó fölényben játszott az UTE, ebben a játékrészben 19-6 volt a kapura lövések száma.

A 2. harmadban az újpestiek megpróbálták ott folytatni, ahol az elsőben abbahagyták, hajtottak, de az energiaszintjük csökkenni kezdett. A játékrészt az határozta meg, hogy három kiállítást is befújtak ellenünk, először túl sok játékos volt a jégen, aztán Borbát került a büntetőpadra játékkésleltetésért. 38.18-nál Rácz Kristófot ütközték le, mégis a sértett kapott 2 percet, a játékvezető színészkedést látott… Nem volt véletlen, hogy 29.25-nél Pokornyi egyéni akcióból betalált, kiegyenlítettek a hazaiak. A harmad során fölényben játszottak a lila-fehérek, ami elsődlegesen abból eredt, hogy a mieinknek sokat kellett emberhátrányban hokizni.

A 3. harmad elején Szigeti Máté és Pokornyi ültek le a büntetőpadra, nem sokkal később Pápa következett. Fáradni látszott a debreceni legénység, nem pörögtek a kívánt ütemben a lábak. 47.04-nél Zsigmond révén vezetést szerzett az UTE, alig 2 perccel utóbb Szalma is betalált, a mieinkben egyszerűen nem volt már erő visszazárni… György József edző azonnal időt kért, - lélegzethez jutottak a játékosaink. Kissé visszavettek a tempóból az újpestiek, vagy megelégedtek a biztosnak tűnő vezetéssel, vagy azt hitték, hogy a meccs már zsebben van. 53.03-nál kettős emberfórba kerültünk, a fővárosi csapatból Gálos 2 percet, Páterka 2+10 percet kapott. 54.37-nél üres kapuig játszottunk ki egy helyzetet, végül Salló értékesítette Márton Koppány átadását. Újult erővel rohamoztak a mieink; 59.01-nél Szokolov szép csel után továbbította a pakkot Sallóhoz, aki a kapus lába között lőtte be az egyenlítő találatunkat. Az UTE is rögtön kikérte az idejét, de hiába, hosszabbításra mentettük a derbit. A harmad elején a hazaiak, az időkérésünk után a mieink játszottak fölényben, 10-10 volt a kapura lövések száma.

A ráadásban csak a debreceni legénység veszélyeztetett. A 3 a 3 elleni játékban két szólónk is kimaradt, végül 63.51-nél, Darabos lekészítése után Salló csapta be a lilák kapusát és a hálóba vágta a pakkot.

A mérkőzés nagy részében 12 mezőnyjátékossal küzdő debreceni alakulat izgalmas, fordulatos találkozón megérdemelten győzött a kiváló hokisokat felvonultató újpestiek ellen. György József edző a legnagyobb elismerés hangján méltatta játékosainak teljesítményét és hozzáállását, amely a biztosnak látszó lila-fehér vezetés után fordítást és győzelmet eredményezett. Elmondta, hogy kivétel nélkül mindenki nagyszerűen játszott és fontos szerepe volt a sikerben. Gönczi Lajos újra remekelt, 94.55 %-os hatékonysággal védett. Salló Barna mesterhármast jegyzett, mások a passzjátékban, meg a védekezésben jeleskedtek, de valamennyi játékosunk emlékezetes teljesítményt produkált.

UTE - Debreceni HK 3-4 hu (0-1, 1-0, 2-2, 0-1)
Gólszerzők:
Pokornyi, Zsigmond B. és Szalma, illetve Salló (3) és Kuleshov

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok